Csoóri Sándor és Csanádi Imre versei hangoznak el prózában és megzenésítve a Csoóri Sándor Társaság által meghirdetett versmondó és -éneklő verseny döntőjén. Az eseménynek, amelyen általános és középiskolás diákok lépnek színpadra február 8-án, szombaton 10 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház ad otthont.
Csoóri Sándor születésének 95. és Csanádi Imre születésének 105. évfordulója alkalmából hirdette meg idén a Csoóri Sándor Társaság azt a versenyt, amelyre az általános iskolák alsó és felső tagozatosai, illetve a középfokú oktatási intézmények diákjai jelentkezhettek. A versmondóknak egy Csoóri Sándor-verset vagy egy Csanádi Imre-verset kell bemutatniuk, valamint az énekelt költemény kategóriában ugyancsak a két költő megzenésített versei közül választhattak a kiírás szerint.
A verseny döntőjét 2025. február 8-án, szombaton 10.00 órai kezdettel rendezik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A legjobbak a zsűri – Sebők Melinda, Román Károly-díjas irodalomtörténész, a Vörösmarty Társaság elnöke, Iancu Laura, József Attila-díjas költő, néprajzkutató és Heinczinger Miklós (Mika) Kossuth-díjas zenész, a Misztrál együttes tagja – döntése alapján díjazásban részesülnek.
A szervezők szeretettel hívják és várják a költészetet és a szépirodalmat szerető hallgatóságot!
- Vége -



