Garantált lesz a Vörösmarty Színház állami támogatása a következő években is – írja Székesfehérvár polgármestere

2025.02.07. 13:13
KÖZLEMÉNY - 2025. február 7. (péntek)  
 
 
 
 
 
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel egyeztetett a Vörösmarty Színház közös fenntartásának jövőjéről dr. Cser-Palkovics András. A Székesfehérvár polgármesterének közösségi oldalán olvasható bejegyzés szerint garantált lesz a fehérvári színház állami támogatása a következő években is.

„Méltán vagyunk büszkék a Vörösmarty Színházra, ami a régiónk egyik legfontosabb kulturális intézménye. A színházunkat 2019 óta közös fenntartásban működtetjük az állammal. Az erre vonatkozó, öt évre szóló megállapodás jövőjéről tárgyaltam ma a kultúráért felelős tárcánál Hankó Balázs miniszter úrékkal. Az egyeztetés alapján nyugodtan mondhatom, hogy a Vörösmarty Színház működtetéséhez alapvetően szükséges állami támogatás a következő években is garantált lesz.” – számolt be a jó hírről közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Amint a posztból kiderül, az állami működési támogatás összege jelentős, hiszen a kormány 2024-ben 576 millió forintot biztosított a fehérvári színháznak. „A megállapodás értelmében az önkormányzatunknak legalább az államéval azonos összegű éves támogatást kell vállalnia. A 2025. évi költségvetés színházra vonatkozó része tartalmazza is ezeket a támogatási összegeket, sőt, a fejlesztésekkel együtt meg is haladja azt, 611 millió forintot tesz majd ki. A költségvetés elfogadásával tehát lehetővé válik az állami támogatás lehívása is a Vörösmarty Színház részére.” – zárul a bejegyzés.



 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.