Bemutató előadás a polgári kori egyesületek elkészült online adatbázisáról

2025.02.10. 15:04
KÖZLEMÉNY - 2025. február 10. (hétfő) 
 
 
 
 
 
A polgári kori Magyarországon működött egyesületek, civil szervezetek adatai, alapító okiratai is megtalálhatók a nemrég elkészült adatbázisban, ami a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján már elérhető. Ezt mutatják be az MNL Fejér Vármegyei Levéltárában február 12-én.
 
 
 
A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Levéltár együttműködésében több éve zajlik a településeken egykor működött, polgári kori egyesületek történetének a feldolgozása. Ennek a hatalmas kutatómunkának az eredményeként készült el egy 19 vármegyei kötetből álló sorozat, valamint egy online felület is nyilvánossá vált mintegy 24 ezer civil szervezet adataival. A Magyar Nemzeti Levéltár „Adatbázisok Online” felületén minden település megtalálhatja az egykori civil szervezeteit.
 
Február 12-én, szerdán egy interaktív ismeretterjesztő előadásra várja a téma iránt érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára: a „Legyél egyesületi tag” című programon játékokon keresztül próbálható ki, ismerhető meg az online adatbázis működése. A résztvevők bármikor kiegészíthetik az adatbázist az egyesületekről fellelhető fotóikkal, irataikkal, emlékeikkel, és a szakemberekkel beszélgethetnek a civil szervezetek múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
 
A Vármegyei Levéltár Dísztermében 10 órakor kezdődő rendezvényen Hahn-Kakas István, a Nemzeti Művelődési Intézet vármegyei igazgatója köszönti a megjelenteket. Az előadásokat Kesztyüsné Csuti Judit (MNL Fejér Vármegyei Levéltára), illetve Kuglics Gábor (Nemzeti Művelődési Intézet) tartja.
 
Az ingyenes rendezvényre szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők.
 
 
 
 
 
                                                                             – Vége –
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.