Az „Eszter és a Csürhe” csapata nyerte az MCC Kárpát-medencei vitaversenyének regionális, fehérvári döntőjét

2025.02.11. 08:30
KÖZLEMÉNY - 2025. február 11. (kedd)  
 
 
 
 

Hét csapat mérte össze tudását az MCC Vitázz! Kárpát-medencei középiskolás vitaverseny székesfehérvári regionális fordulójában. A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium „Eszter és a Csürhe” csapata nyert, ők és a második helyezett „Powerpuff Girls” jutott be a március végi budapesti döntőbe.

A Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjában megrendezett, kétnapos eseményen a középiskolások több témakörben mutathatták meg, mennyire mozognak otthonosan az érvelő vita világában. A sorozat szervezői – a Mathias Corvinus Collegium és az MCC Vitázz! projekt csapata, valamint az MCC Vitaakadémia – azt is fontosnak tartják, hogy a vitafórumokon a középiskolás diákokat érdeklő, őket is érintő kérdéseket járják körül.

A nyolc helyszínen zajló regionális előválogatók utolsó előtti helyszíne volt Székesfehérvár múlt csütörtökön és pénteken: hét csapat mérkőzött meg egymással, amelyek Székesfehérvárról, Budapest-Zircről, Szolnokról és Kaposvárról neveztek. A háromfős csapatok egy-egy tételmondatot kaptak különböző témákban, amelyekről 30 perces felkészülési időt követően kell vitázniuk. Ezek a következők voltak: 1. A Ház bánja az olyan ünnepek elterjedését Magyarországon, amik különböző, külföldi hatásoknak köszönhetők (pl.: Valentin-nap, Halloween, Hálaadás - Thanksgiving stb.). 2. A Ház ellenzi az influenszer-marketing elterjedését. 3. A Ház, mint Rák Úr, fanchise-rendszeresítené az éttermet. (Spongyabob) 4. A Ház, mint a francia labdarúgó válogatott edzője törekedne a rekord megdöntésére 7-0-ás állásnál.

A regionális elődöntő tételmondata a következő volt: A Ház bevezetné, hogy az Oscar-gálán közönségszavazás döntsön a szakértői bizottság helyett. Végül a döntőben pedig a következő mondattal kapcsolatban kellett pro és kontra módon vitázni: Ha létezne egy gomb, amivel az ambíció kiiktatható lenne az emberekből, akkor a Ház megnyomná.

A pro oldalnak az volt a feladata, hogy a tételmondat mellett álljon ki, a kontra oldalnak pedig az, hogy a tételmondattal szemben foglaljon állást. A székesfehérvári versenyt végül a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium „Eszter és a Csürhe” csapata, azaz Bellai Eszter Boglár, Dezső László és Zádori Gábor nyerte meg, második lett a budapesti-zirci Powerpuff Girls elnevezésű csapat. Ők jutottak be a verseny budapesti döntőjébe, amit március végén rendeznek meg, s ahol az ország és az Erdélyben élő – a regionális fordulókon már bizonyított – vitázók mérhetik össze majd tudásukat. Az országos döntő győztesei egyhetes nemzetközi tanulmányúton vesznek majd részt.



 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.