2025.02.17. 11:11
Kiválóan sikerült a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület – Máv Előre Vívó Szakosztálya által szervezett kétnapos Szabadidős Párbajtőr Verseny. A megmérettetésen igen sok, 260 egyéni nevező és 18 csapat vett részt, és négy hazai érem – köztük egy első hely is – született.
Szombaton és vasárnap, két napon át zajlott a MÁV Előre SC nemrég átadott, Olasz utcai röplabdacsarnokában a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület –
Máv Előre Vívó Szakosztálya által szervezett szabadidős párbajtőr verseny, amelyre a fiatal és az idősebb korosztály képviselőit is várták a szervezők.
A verseny népszerűségét mutatja, hogy Békéscsabától Diósgyőrön, Szolnokon, Budapesten át egészen Pécsig összesen 260 egyéni nevezés érkezett az ország minden részéből, s további 18 csapat is nevezett a székesfehérvári versenyre, amelyen az első helyezettek serleget és érmet kaptak, míg a 2-8. helyezettek érmes elismerésben részesültek.
A megmérettetésen négy hazai érem született: Kovács Benedek a gyerek fiú párbajtőr egyéni kategóriában első helyezett lett, Béres András az 5. helyet szerezte meg. A serdülő fiúknál Solymos Benedek vívása 5. helyet ért, Klock Fanni pedig serdülő női kategóriában végzett a 6. helyen. Nagy élmény volt hazai közönség előtt versenyezni!
A kiváló szervezéshez és az eredményekhez gratulálunk a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület – Máv Előre Vívó Szakosztályának!
A szombati versenynapon készült képek letölthetők a Galériából.
Fotó: Kiss László
Szöveg: Házi Péter



