Több mint 350 állatnak találtak gazdát tavaly a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában

2025.02.19. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2025. február 19. (szerda) 
 
 
 
 
 
 
 
 
Küzdelmekkel teli, ám eredményekben gazdag év volt 2024 a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában – derült ki a menhely összegző jelentéséből. 355 állatnak találtak új otthont, illetve közel ennyi ivartalanítást és egyéb műtétet végeztek. Az Állatotthon nagyon sokat tesz a szemléletformálásért, a mindennapi munkában – a dolgozók mellett – kiemelt szerepe van az önkénteseknek és a támogatóknak.


A HEROSZ Fehérvári Állatotthona 33 éve működik, ez idő alatt mintegy 50.000 állatot sikerült  megmenteni. Tavaly 355 kutyának, illetve cicának találtak szerető otthont, az örökbefogadóktól rendszeresen kapnak is visszajelzéseket, melyeket az álltaotthon Facebook-oldalának „Napi pozitív” rovatában rendszeresen közzétesznek.

Az állategészségügyi munka is folytatódott, 316 ivartalanítást, 41 egyéb műtétét és rengeteg szűrővizsgálatot végeztek az állatorvosok. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a bekerült kutyáknak mintegy fele, a cicáknak pedig háromnegyede kölyökállat volt. Többször elkobzott állatokat fogadtak be, és 22 esetben működtek együtt a hatósággal, bejelentés alapján.

A HEROSZ-nál továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a megelőző szemléletformálásra, különös tekintettel az óvodai, iskolai programokra, a Takarodó úti menhelyen szervezett, személyes látogatásokra és a napközis táborra. Havonta egy-két alkalommal szerveznek nyilvános, csoportos kutyasétáltatást, melybe bárki bekapcsolódhat. Az Állatotthon rendszeres és jól működő kapcsolatot ápol több helyi céggel, nagyvállalattal, nagyáruházzal és üzlettel, ezek a karitatív összefogások 2024-ben is folytatódtak. Kiemelt program volt tavaly a Hontalan Állatok Világnapja a Damniczki Cukrászdával, a szeptemberi Civil Nap, valamint a Mennyből a kuckó összefogás a Vörösmarty Színházzal.

Nagyobb felújtásokra tavaly nem volt lehetőség, így folytatódott a létesítmények állagmegőrzése. Az Állatotthon alapítványa 12 pályázatot nyújtott be, ebből 11 volt sikeres. Székesfehérvár Önkormányzata működésre, programokra, felújításokra biztosított forrást, és a helyi képviselők is nyújtottak segítséget a saját pénzügyi keretükről.

A Fehérvári Állatotthon köszönetét fejezi ki a dolgozók és az önkéntesek lelkes, kitartó és felbecsülhetetlen munkájáért, illetve a támogatók sokrétű segítségéért!


A kapcsolódó fotók és a részletes összefoglaló letölthető a Galériából.

 

 

 

 

Szöveg: Havasi Tímea


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.