Új közvilágítás épült a Bátky Zsigmond utcánál

2025.02.18. 12:48
KÖZLEMÉNY - 2025. február 18. (kedd)
 
 
 
 
 
 
 

Tavaly készült el a Bátky Zsigmond és a Halász utca között egy új járdaszakasz, amihez mostanra kiépült a közvilágítás is. Ez utóbbi munka műszaki átadását tartották kedden délelőtt: öt új közvilágítási oszlopot helyeztek ki, egy másikon pedig kétkarú lámpatestre cserélték a korábbi világítást, továbbá a Fehér Palota fele is korszerűsítették a közvilágítást a járdák mellett. 


„A tavalyi év során a környéken élőktől érkezett kérés, hogy a tér megvilágítását javítsuk. Ehhez kapcsolódóan két fejlesztést tudtunk elvégezni: az egyik, hogy a Fehér Palota irányába történt közvilágításvilágítás-fejlesztés, a másik pedig, hogy a Bátky Zsigmond és a Halász utcát összekötő, tavaly elkészült járdának legyen közvilágítása is-" – mondta Viza Attila palotavárosi önkormányzati képviselő. Kiemelte, hogy a közvilágítás korszerűsítésével a szubjektív biztonságérzetet is szerették volna növelni.


A beruházás során négy darab ötméteres oszlopot telepítettek, illetve az új járda végén egy nagy oszlopon kicserélték a szimpla világítótestet dupla karúra, hogy a sétány végén is megfelelő legyen a megvilágítás.

A most elkészült közvilágítás-bővítésnél fontos szempont volt az is, hogy az új szakasz összhangban legyen a két éve kiépült új fehérvári közvilágítással. A teljes beruházás mintegy tízmillió forintba került, melyet az önkormányzati képviselői keret terhére a Városgondnokság és a Roneko Kft. végzett el.  


Hogyan épülhet új közvilágítási oszlop?

Ahol új közvilágítási oszlopokat telepítenek a városban, ott a tervezés után közműegyeztetéseknek kell történniük. Ezután a geodéziai kitűzéseket végzik el, ami alapján megtörténik az árokásás. Ezt követően behelyezik az új földkábelt a kábelárokba, majd megint jön egy geodéta, aki beméri a vezeték pontos helyét. Ezután temetik vissza a gödröt és kiépítik a felállásokat, amikre ráteszik az oszlop alapvasalatát. Ilyenkor időt kell hagyni, míg a beton megköt, és ha ez megvan, akkor történhet az oszlopállítás, majd a szerelvények és a lámpatest felhelyezése. Ha a próbaüzem és a fénytechnikai mérés megfelelő, akkor mondhatjuk, hogy elkészült a kivitelezés. 

Mit jelent egy járda esetében az elvárt megvilágítási szint? 

A különböző nagyságú utakat, járdákat különböző világítási osztályokba sorolják. Ezt veszik figyelembe, amikor egy-egy kivitelezést készítenek elő, és már a tervezésnél figyelnek a világítás megfelelő méretezésére. Ez dönti el, mekkora teljesítményű lámpatest kell ahhoz, hogy az jól bevilágítsa az adott út- vagy járdaszakaszt.


Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.