„Barátkozzunk egymással és városunk kulturális sokszínűségével!” – továbbra is ezzel a mottóval rendezik meg a Viktória Pódium „keddcsináló kultúrmix” című sorozat programjait a Tüzér utcai Viktória Rehabilitációs Központban.
A március 4-i eseményen megismerkedhetünk a Szent György Kórussal. Az orvosokból, asszisztensekből és a kórházhoz kötődő egyéb szakemberekből álló énekkar tavaly ősszel ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Ott lesz a rendezvényen Vörös Zsuzsanna, Székesfehérvár máig egyetlen olimpiai bajnoka, aki 2004. augusztus 27-én, Athénban megnyerte a női öttusázók versenyét, illetve Mara Kinga Villő festőművész, aki az alkotáshoz a személyes élményeiből, érzéseiből táplálkozik és már több alkalommal volt kiállítása Székesfehérváron.
A rendezvény jótékonysági jellegű, a javasolt támogatás minimum 2.000 forint. A befolyó összeget a Mozgássérültek „Viktória” Rehabilitációs Alapítványa kapja a Központ fenntartására. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!



