Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rászoruló hölgyeket lepett meg Nőnap alkalmából: a március 8-i nagyszabású koncertshow-ra adott át jegyeket Jónás Andrea és Fehér Adrienn az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, ezért is döntöttek úgy, hogy az év egyik legnagyszabásúbb koncertjére szeretnének vendégül látni olyan hölgyeket, akik egyébként nem feltétlenül tudnák megvásárolni a jegyeket. Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai pedig készséggel segítettek, hogy a legjobb helyre kerüljön a felajánlás. Tisztl Henrik, a központ vezetője annak különösen örült, hogy ezúttal nem nekik kellett a lehetőségek után kutatni, hanem a zenekar felől jött a megkeresés: “Minden felajánlásnak, támogatásnak örülünk, annak pedig különösen, hogy ezúttal élménnyel tudunk segíteni a rászorulókon.”
A jegyeket a koncert két főszereplője, Fehér Adrienn és Jónás Andrea adta át, akik arról is beszéltek, hogy a koncertet épp az hívta életre, hogy vajon a nők életük során mennyi változáson mennek keresztül, örömök és megpróbáltatások, kihívások és sikerek között lavíroznak. Az Igazán Nők! koncert éppen erről a rengeteg szerepről szól majd, dalban elmesélve.
Március 8-án nagyszabású koncertshow-val ünnepli a nőket az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Jónás Andrea és Fehér Adrienn, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Szomor György és Szabó P. Szilveszter a garancia arra, hogy valóban emlékezetes ünnep lesz.
A sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a Galériából.



