Szezonzáró szerepjáték műhely és előadás a földrengések, vulkánok természetéről

2025.02.27. 16:00
KÖZLEMÉNY - 2025. február 27. (csütörtök)  
 
 
 
 

Március 1-jén tartja szezonzáró foglalkozását az Asztali szerepjáték műhely a Budai úti Tagkönyvtárban. Ugyanezen a napon ásványszakkörre várják a diákokat a Széna téri bibliotékában, ahol a földrengésekről, valamint a vulkánok működéséről lesz szó.

Szeptember óta minden hónap első szombatján a Budai úti Tagkönyvtárban találkoznak az Asztali szerepjáték műhely szervezésében a társasjátékok kedvelői. A sorozat utolsó alkalmát március 1-jén, szombaton 10 és 13 óra között rendezik meg, ezúttal is a Jéggerinc-csúcs sárkánya nevű „kalandmodullal” játszhatnak az érdeklődők. Ez egy, az Elfeledett Birodalmak világában játszódó hősfantasy kalandjáték, amelyben egy-egy játékos hozza meg a játék főszereplőinek döntését, a siker pedig a kockadobáson múlik. A résztvevő játékosok bebújhatnak az elfek, törpék, goblinok, félszerzetek bőrébe, lehetnek harcosok, dalnokok, papok, zsiványok vagy varázslók is.

Ugyanezen a napon, de a Széna téri Tagkönyvtárban Ásványszakkörre várják az általános és középiskolás korú diákokat. A 10 órakor kezdődő rendezvényen Szászi József tanár tart előadást a földrengések természetéről, a vulkánok működéséről pedig Vizbel Ákos szakkörvezető beszél majd. További információ Kovács Páltól, a székesfehérvári ásványbörzék szervezőjétől kérhető a 0620/9465-646-os telefonszámon.

Mindkét rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket a szervezők.




 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.