Farsangfarki felvonulás és kiszebáb égetés a Szabad Színházzal

2025.02.28. 12:15
KÖZLEMÉNY - 2025. február 28. (péntek)  
 
 
 
 


Az Igéző elől indul március 2-án, vasárnap a Szabad Színház hagyományos farsangfarki felvonulása. A menetben ott lesz az ütőhangszeres, zenés meséiről ismert Danny Bain és Ágoston Béla zeneszerző duója is, a végén pedig a Zichy ligetben égetik el a kiszebábot. 

Hagyományos farsangfarki felvonulásra várják a gyermekeket március 2-án. A Szabad Színház szervezésében 16 órakor indul a vidám zenés menet az Igézőtől, a Basa utca 1-től. A forgatagot és a mulatságot Danny Bain és Ágoston Béla duója kíséri, a résztvevőknek pedig jelmezben kéretik érkezni, hogy minden adott legyen a tél vidám és egyúttal hatásos elűzéséhez.

A télűzők 16 órakor indulnak az Országalmához, ahol aztán megkezdődik a tél kiűzése, kitáncolása, majd a csapat visszatér az Igézőhöz, ahol fánkevő versennyel és nagybőgő temetéssel várják a télűzőket. És hogy a szertartás teljes, de legfőképpen hatásos legyen, a mulatság a Zichy ligetben ér véget, ahol elégetik a kiszebábot.

A hagyományos felvonulásra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.