Közönségtalálkozót szervez a Testbeszéd című premierje kapcsán a Székesfehérvári Balett Színház: a programot március 11-én 18.00 órai kezdettel tartják a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében. A bemutató vendége lesz dr. Yaron Abulafia fény- és díszlettervező. Szeretettel várják a közönséget az angol nyelven zajló programra!
Március 23-án, a Vörösmarty Színházban mutatja be a Testbeszéd című új, kétfelvonásos produkcióját a Székesfehérvári Balett Színház. Az eseményhez kapcsolódóan közönségtalálkozót tartanak a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasótermében március 11-én, kedden 18.00 órai kezdettel. Az esten dr. Yaron Abulafia, a produkció fény- és díszlettervezője lesz a vendég, akivel Egerházi Attila, a Balett Színház igazgatója beszélget a közönség bevonásával.
Fontos információ, hogy a program angol nyelven zajlik, ezt mindenképpen szükséges figyelembe venni a részvételhez. A közönségtalálkozóra a belépés ingyenes! A produkcióról bővebb információ az alábbi linken olvasható, és ugyanitt jegyek is vásárolhatóak:
Testbeszéd PREMIER // Vörösmarty Színház
Szöveg: Havasi Tímea