Moskovszky Éva születésének 100. évfordulója alkalmából négyrészes, tematikus tárlatvezetés-sorozat indul a Hetedhét Játékmúzeumban dr. Nagy Veronika muzeológus vezetésével. Az első eseményen – a nemzetközi nőnap alkalmából – március 9-én, vasárnap 16 órakor néhány érdekes, olykor rejtélyes női sorssal ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Négyrészes, tematikus tárlatvezetés-sorozat kezdődik március első vasárnapján a Hetedhét Játékmúzeumban. A Moskovszky Éva születésének 100. évfordulója alkalmából induló program során egyre több dologra derül fény a Moskovszky-gyűjtemény kapcsán. Az első alkalommal, a nemzetközi nőnaphoz kapcsolódva, március 9-én, vasárnap 16 órától dr. Nagy Veronika muzeológus a gyűjteményben megtalálható legendás nőkről, női legendákról tart tárlatvezetést. A múzeumlátogatók többek között választ kapnak arra, hogyan változtak a női szerepek, milyen elvárásoknak kellett megfelelnie egy nőnek a 19. század második felében? Mi történt azzal, akinek nem sikerült? Mely baba készült eredendően mókás képregény figurának? Kik készítettek először a porcelán testrészeket mellőzve puha, ölelhető babákat? Ki volt a „svéd csalogány”?
A tárlatvezetést 16 éven felülieknek ajánlják. A részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges a toth.eszter@szikm.hu e-mail címen vagy +3670 664 6170 telefonszámon.



