Sikerfilmekkel érkezik a 15. Frankofón Filmnapok

2025.03.07. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2025. március 7. (péntek)  
 
 
 
 

Rangos nemzetközi fesztiválok programjából válogat a Barátság mozi a Frankofón Filmnapokon, amelyet idén már 15. alkalommal szervez meg partnerei segítségével a budapesti Francia Intézet a fővárosi és a vidéki filmszínházakban. A filmeket március 10-én és 11-én láthatja a közönség a fehérvári művészmoziban. 

A legfrissebb francia nyelvű filmtermést vonultatja fel a 15. Frankofón Filmnapok – a szervezők törekedtek arra, hogy ezúttal is aktuális társadalmi kérdésekkel foglalkozó filmeket mutassanak be. A több nemzetközi filmfesztivál programjából csemegéző, műfajilag is sokszínű filmszemle gazdag kínálatából szokás szerint négy filmet választott ki a Barátság mozi.

Az idei esemény a női művészekre összpontosít: a nyitófilm Fehérváron is a két César-díjra jelölt, Az isteni Sarah Bernhardt című francia-belga alkotás lesz március 10-én, hétfőn 18 órakor – Guillaume Nicloux rendezését Sandrine Kiberlainnel a főszerepben láthatjuk. Párizs, 1896. Sarah Bernhardt kora egyik legnagyobb színpadi csillaga, a világ első szupersztárja, ugyanakkor szabad és modern szellemű nő, aki bátran szembeszáll a társadalmi elvárásokkal és normákkal. De egy dolog a legenda, és egy másik a valóság – a filmből megismerhetjük a pályája csúcsán álló sztár mögötti hús-vér embert.

Barátnők című francia romantikus vígjátékkal folytatódik a program március 10-én, hétfő 20 órakor; Emmanuel Mouret rendezését Camille Cottin, Sara Forestier és India Hair főszereplésével láthatjuk. Joant furdalja a lelkiismeret, mert úgy érzi, tisztességtelenül viselkedik Victorral, akibe már nem szerelmes. A legjobb barátnője, Alice azzal nyugtatja, hogy közte és a párja, Eric között is kihunyt a szikra, a kapcsolatuk mégis biztos alapokon áll. Miközben nem is sejti, hogy Eric közös barátnőjükkel, Rebeccával folytat viszonyt. Az alkotás a tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt.

Másnap, március 11-én, kedden 17.30 órakor az Emilia Pérez című gengsztermusicalt láthatja a közönség – Jacques Audiard kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas alkotása Cannes-ban és a 37. Európai Filmdíj-gálán is számos díjat söpört be. A nagy cégnél tengődő, túlképzett mexikói ügyvéd, Rita (Zoe Saldaña) meglepő ajánlatot kap az egyik helyi kartell rettegett vezetőjétől, Manitas-tól (Karla Sofía Gascón): azt kéri tőle, segítsen lezárni kétes ügyeit, hogy visszavonulva végre azzá a nővé válhasson, aki mindig is lenni szeretett volna.

Az idei eseményt vígjáték zárja: Julie Delpy Barbárok a szomszédban című alkotása a bevándorlás és a rasszizmus témáját járja körbe. Bretagne festői kisvárosában békésen telnek a hétköznapok. Amikor a lakosok elhatározzák, hogy befogadnak néhány ukrán menekültet, kezdetben mindenki lelkes, ám ukránok helyett... szíriaiak érkeznek, amiből bizony lesz némi feszültség a szomszédságban. A Julie Delpy, Sandrine Kiberlain és Laurent Lafitte főszereplésével készült francia alkotás szívmelengető, humoros történet az emberi kapcsolatokról és az elfogadás erejéről.

A 15. Frankofón Filmnapok előadásaira online a www.baratsagmozi.hu oldalon, személyesen pedig a Barátság mozi pénztárában, nyitvatartási időben válthatnak jegyet az érdeklődők.

 

15. Frankofón Filmnapok
2025. március 10–11., Barátság mozi

 

Március 10., hétfő 18.00
Az isteni Sarah Bernhardt          
francia-belga életrajzi film, 98 perc, 2024 (16)
Rendező: Guillaume Nicloux
Szereplők: Sandrine Kiberlain, Laurent Lafitte, Amira Casar, Pauline Etienne
Forgalmazó: Cirko Film

Március 10., hétfő 20.00
Barátnők           
francia romantikus vígjáték, 117 perc, 2024 (16)
Rendező: Emmanuel Mouret
Szereplők: Camille Cottin, Sara Forestier, India Hair
Forgalmazó: Cirko Film


Március 11., kedd 17.30
Emilia Pérez      
francia-amerikai-mexikói zenés thriller, 130 perc, 2024 (18)
Rendező: Jacques Audiard
Szereplők: Zoe Saldana, Karla Sofía Gascón, Selena Gomez, Adriana Paz
Forgalmazó: Mozinet


Március 11., kedd 20.00
Barbárok a szomszédban           
francia vígjáték, 101 perc, 2024 (12)
Rendező: Julie Delpy
Szereplők: Julie Delpy, Sandrine Kiberlain, Laurent Lafitte
Forgalmazó: Budapest Film        




 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.