Új szabadegyetemi előadássorozatot indít a Kodolányi János Egyetem és a Széchenyi Társsaság. Az öt előadásból álló programsorozat különleges lehetőséget ad, hogy az érdeklődők mélyebb betekintést nyerjenek Széchenyi István életébe és örökségébe. Az első előadáson, március 20-án, csütörtökön 18 órától Nagy-L. István kutató Széchenyi katonaéveiről tart előadást az egyetem Rákóczi utca 25. szám alatti előadótermében.
A Kodolányi János Egyetem és a Szegényeket Támogató Alapítvány szervezésében egy különleges előadássorozat indul, amelyben kiemelkedő szakemberek mutatják be Széchenyi István életének és munkásságának meghatározó időszakait. Az öt előadásból álló, „Él minden jobb magyarnak lelkében” című program első előadója Nagy-L. István, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója lesz, aki március 20-án, csütörtökön 18 órától Széchenyi katonaéveiről szól.
Március 27-én dr. Horváth Attila jogtörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára Széchenyi gazdaság- és közlekedésfejlesztő tevékenységét mutatja be. Április 3-án Széchenyi miniszterségéről Pelyach István, az Országgyűlési Hivatal történésze szól, míg április 10-én A szabadságharc után – Széchenyi Döblingben címmel Csorba László, az ELTE és a Budapesti Történeti Múzeum történésze tart előadást. A szabadegyetemi sorozatot a Magyar Nemzeti Levéltár történésze, Katona Csaba Széchenyi kultusza és emlékezete című előadása zárja május 8-án.
Minden előadás 18 órakor kezdődik a Kodolányi János Egyetem Rákóczi utca 25. szám alatti előadótermében A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak!