A „Kérdezd a zeneszerzőt!” című különleges, interaktív koncertsorozat évadzáró akkordjára vár minden zeneszeretőt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az egyedülálló koncert-talkshow részleteiről Lehrner Zsolt alpolgármester és Dobri Dániel kortárs művészeti vezető beszélt a szerdai sajtótájékoztatón.
A „Kérdezd a Zeneszerzőt!” kortárs koncertsorozat keretében, annak évadzáró eipzódjaként szervezi meg az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a „Szimfonikus történetek” című interaktív estet március 21-én, pénteken este 19 órai kezdettel a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében. Az esten az Alba Regia Szimfonikus Zenekart Rémi Durupt francia karmester, a párizsi Ensemble Links művészeti vezetője, az Eötvös Alapítvány mentoráltja vezényli. Az est házigazdája pedig Dobri Dániel Junior Artisjus-díjas zeneszerző, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője lesz.
„A kortárs zenétől nem kell félni! Aki volt már az Alba Regia Szimfonikusok kortárs műveket megszólaltató koncertjein, az tudja ezt: sokszor olyan, mintha egy filmzenét hallgatnánk, valóban élvezhető, olykor ’könnyen fogyasztható’ műveket hallhatunk például a Kérdezd a zeneszerzőt! sorozat koncertjein is.” – invitálta a hallgatóságot a székesfehérvári szimfonikusok pénteki koncertjére Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere, aki leszögezte, hogy mára az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az ország legfontosabb kortárs zenei műhelyévé vált. Hozzátette, az est folyamán Dobri Dániel, a zenakar kortárs művészeti vezetője beszélgetni is fog majd az elhangzó művek szerzőivel, azaz Varga Judittal, Balázs Ádámmal, Bella Mátéval, Fekete Gyulával, Madarász Ivánnal és Szentpáli Rolanddal.
„Ma már az országban több kortárs zenekar is próbálkozik azzal a beszélgetős, interaktív koncert-talkshow-val, amit négy éve mi kezdtünk el itt, Székesfehérváron. Mert nem elég egy kortárs darabot megszólaltatni: a közönséget is nyitottá kell tenni rá, hiszen egy-egy új zeneműnél egy-egy új nyelv jelenik meg a színpadon, ami olykor nem csak a közönségnek, hanem az azt előadóművészeknek is új. Ezért beszélgetünk a zeneszerzőkkel, és ezért kérjük a közönséget, hogy kérdezzenek.” – fejtette ki Dobri Dániel, aki kérdésünkre úgy fogalmazott: Székesfehérváron már kialakult egy közösségé formálódott közönség, akik folyamatosan visszajárnak ezekere a különleges koncertekre, és sokféle kérdést mernek feltenni a művészeknek.
A kortárs zeneszerző olyan, mint egy űrhajós – hozta a hasonlatot Dobri Dániel. Amiként az asztronauták speciális körülmények között különleges kísérleteket végeznek az űrben, majd ezek eredményeként valamilyen hétköznapi „okosszerkezet” születik később ezekből, úgy szűrődnek át a kortárs zeneszerzők alkotásai az egyéb művészeti ágakba, a popzenébe, a filmzenébe vagy a színházi zenébe.
Minden zeneszeretőt szeretettel várnak tehát a szervezők az Alba Regia Szimfonikusok pénteki estjére, amelyre a zenekar honlapján lehet jegyet vásárolni. A beavató jellegű koncert talkshow népszerűségét az is mutatja, hogy három nappal később, március 24-én a Zeneakadémiára látogatnak el a fehérvári zenészek, hogy átfogó képet nyújtsanak a közönségnek a kortárs magyar zeneszerzés különböző generációiról és stílusairól.
A székesfehérvári koncert műsora:
Balázs Ádám: Háború és béke – ősbemutató
Bella Máté: The Cheerleaders
Dobri Dániel: The Orchestra Speaks – ősbemutató
Fekete Gyula: Árész
Madarász Iván: Echo
Szentpáli Roland: Barbaro – ősbemutató
Varga Judit: Around a Roundabout – magyarországi bemutató
- Vége -