Jövő héten érdemes lesz elővenni a futócipőket, hiszen március 25-én, kedden 17 és 19 óra között idén ismét megrendezik a tavaszi futáspróbát a Halesz ligetben. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy verseny, hanem egy ingyenes sportrendezvény, ahol a résztvevők felmérhetik aktuális fizikai állapotukat, teljesítőképességüket a választott idő alatt, ami lehet 5-10-15 perc, vagy akár több is, és igény szerint javaslatokat, tanácsokat kérhetnek a jelen lévő szakértőktől. Jó alkalom lesz ez arra, hogy a sportbarátok vagy az éppen életmódváltás előtt állók formába hozzák magukat.
A program Székesfehérvár Önkormányzata és a Honvéd Szondi György Sportegyesület Tömegsport Szakosztálya közreműködésével valósul meg. Szélesőséges, viharos időjárás vagy eső esetén a program elmarad. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!



