Tiszteletbeli ápoló 2025 – Az ÖKK Podcast vendége dr. Berzéki-Polgár Dóra Nikolett

2025.03.21. 16:10
KÖZLEMÉNY - 2025. március 21. (péntek)
 
 
 
 
 
 

Egy budapesti lány a táncművészeti főiskola után a Dunaújvárosi Táncszínház művészeként teljesítette ki álmait, ám egy sérülés miatt újra kellett tervezni az életét. Dr. Berzéki-Polgár Dóra Nikolett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban 19 évvel ezelőtt segédápolóként kezdte pályafutását a Szeptikus Osztályon, majd két évvel később – diplomás ápoló képzés keretében – került az Újszülött, Csecsemő és Gyermek Osztályra. A gyermekgyógyászati ellátás első látásra szerelem lett. Tudásvágya és a beteg gyermekek mind magasabb szintű ellátása sarkallta arra, hogy felvételizzen az orvosi egyetemre, miközben tanulmányai mellett teljes munkaidőben dolgozott az osztály koraszülött részlegén. Egy éve pedig már az osztály orvoscsapatát erősíti. A tánc és a sport azóta is a mindennapjai része. Az Alba Regia Táncegyüttes aktív tagja, a kórház futócsapatával, az Alba Talpakkal rendszeresen részt vesz futóversenyeken, és minden évben tagja a Koraszülöttekért rendezett futás csapatának. Az idei évben ő vehette át a Tiszteletbeli Ápoló címet. Pályája alakulásáról, a kihívásokról mesélt az ÖKK Podcast friss adásában.

A beszélgetés hallható többek között https://creators.spotify.com/pod/show/fehervar oldalon.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.