Német népviseletben táncolnak majd a Belváros több pontján a Felsővárosi Általános Iskola diákjai

2025.04.10. 09:03
KÖZLEMÉNY - 2025. április 10. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
A népviselet napjához kapcsolódva vidám gyermekek lepik el április 11-én Székesfehérvár belvárosát: a Felsővárosi Általános Iskola tanulói német népviseletben táncolnak a színház, majd a Püspöki Palota előtt.
 
 


2015 óta ünnepeljük április 24-én a népviselet napját, amelynek célja, hogy megmutassa határon innen és túl, hogy milyen gyönyörű népviseletek léteznek. A kezdeményezéshez évről évre egyre többen csatlakoznak a világ minden tájáról, így tett a Felsővárosi Általános Iskola (német nemzetiségi iskola) is, ahol egy kicsit korábban, április 11-én pénteken ünneplik meg a népviseletek napját.

Ennek részeként az iskola német népviseletbe öltözött diákjai 9.30-kor a Vörösmarty Színház előtt adnak elő táncokat, majd átvonulnak a Belvároson, és a Püspöki Palota előtt ugyancsak előadják produkciójukat, bízva abban, hogy az arra járók megállnak és megnézik az előadásukat. 10 órára érnek el a 2022-ben felavatott Fehérvári Németek Emléktáblájához: a Kossuth utca 11. számú háznál köszöntővel, verssel, közös énekkel, tánccal és virágcsokorral is megemlékeznek a jeles napról.

A megemlékezésen Gróf Krisztina, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszönti a megjelenteket, de részt vesz az ünnepen Lánczosné Sági Ágnes Ilona, az iskola igazgatóhelyettese is.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak a táncbemutatóra és a megemlékezésre is.

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.