Mától lehet jelentkezni a megszépülő Bregyó közi napközis táborba!

2025.04.15. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2025. április 15. (kedd)  
 
 
 
 
 
Június 30-án indul a megújuló Bregyó közi napközis tábor első turnusa, az igen kedvezményes lehetőségre mától lehet jelentkezni. A Velencei Ifjúsági Tábor július 6-tól kezdődő három turnusára ugyancsak mától adhatják be igényüket a szülők.
 
A Bregyó-közi Ifjúsági- és Sportközpontban az idei nyáron már megszépült táborépületben és modern környezetben élvezhetik majd a nyári vakációt a gyermekek. Tavasz eleje óta zajlik a napközis tábor épületének teljes felújítása, és annak közvetlen környezete is megszépül. A táborozó gyermekek és a nevelők igényeit figyelembe véve belső átalakítások is történnek: foglalkoztatótermet alakítanak ki, ahol a kézmosási lehetőségek biztosítottak lesznek, valamint leválasztanak egy teakonyhás tanári szobát, az épület két oldalán pedig egy-egy szertár is helyet kap. A táborban a gyermekeket változatos sportolási lehetőségek, sokféle kézműves és ismeretterjesztő foglalkozás várja. Emellett ellátogathatnak moziba, a Koronás Parkba, kánikula idején pedig a városi strandra is. A tábor területén, a játszótéren lehetőség van pihenésre, társasjátékokra, kötetlen kikapcsolódásra is. A már hagyománnyá vált programokon kívül számos új lehetőséggel színesítik idén a táborozó diákok mindennapjait.
 
A táborban 1-7. osztályt végzett (7 -14 éves) elsősorban székesfehérvári állandó lakcímmel rendelkező gyermekek vehetnek részt. Egy gyermek maximum 4 turnusra jelentkezhet az első körben. Amennyiben maradnak még szabad férőhelyek, úgy a májusban, a második körben indított jelentkezéskor lehet további turnusukra regisztrálniuk az ideiglenes székesfehérvári és a vidéki lakcímmel rendelkező, de székesfehérvári iskolába járó gyermekeknek. A gyermekek lakcímkártyáját a tábor első napján kell bemutatni a csoportvezetőnek.
 
A Bregyó napközis tábor részletes ismertetője innen, az online jelentkezési lap pedig erről a linkről tölthető le.
 
 
A Bregyó napközis tábor időpontjai:
 
1. turnus 2025. június 30 - július 04.
2. turnus 2025. július 07 – 11.
3. turnus 2025. július 14 – 18.
4. turnus 2025. július 21 – 25.
5. turnus 2025. július 28 – augusztus 01.
6. turnus 2025. augusztus 04-08.
7. turnus 2025. augusztus 11-15.
 
A tábor díja székesfehérvári gyermekeknek: 3.650,- Ft/fő/turnus (730,- Ft/nap), ami tartalmazza a napi háromszori étkezés (reggeli, meleg ebéd és uzsonna) költségeit is.
 
 
 
A Velencei Ifjúsági Táborban ebben az évben is három turnusban (turnusonként 5 éjszaka időtartamban) várják változatos programokkal a gyerekeket. Az előző évekhez hasonlóan újra lesz lehetőség sportolásra, társasjátékozásra, rejtvényfejtésre, kézműves foglalkozásokra, valamint kirándulásra és strandolásra is. A három hét programjait úgy állították össze, hogy minden héten más jellegű foglalkozásokat tartanak, így garantáltan az se fog unatkozni, aki több turnusba jelentkezik. A tábor programjai közé tartozik még az elengedhetetlen tanár-diák sport- és szellemi vetélkedőn túl az esti lézerharc és számháború, valamint mindegyik hét zárásaként egy-egy közös buli.
 
A táborban 1-7. osztályt végzett (7-14 éves) elsősorban székesfehérvári állandó lakcímmel rendelkező székesfehérvári iskolába járó gyermekek vehetnek részt. A vidéki lakcímmel rendelkező, székesfehérvári iskolába járó gyermekek 2025.május 1-től jelentkezhetnek a táborba, szabad kapacitás függvényében.
 
A Velencei Ifjúsági tábor részletes ismertetője letölthető innen, az online jelentkezési lap pedig erről a linkről.
 
A Velencei Ifjúsági Tábor időpontjai:
 
1. turnus 2025. július 06-11-ig
2. turnus 2025. július 13-18-ig
3. turnus 2025. július 20-25-ig
 
A tábor díja székesfehérvári gyermekeknek: 25.000,- Ft/fő/turnus.
A nem fehérvári lakcímmel rendelkező, de fehérvári iskolába járó gyermek esetén: 40.000,- Ft/fő/ turnus.
A nem fehérvári lakcímmel és nem fehérvári iskolába járó gyermek esetén: 50.000,- Ft/fő/turnus.
 
 
 
A táborok szervezői szeretettel várnak mindenkit az izgalmas és változatos nyári táborokba!
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.