Fegyverek a szabadságharc idejéből, ízelítő a Mazsola Műhelyből és várostörténeti pop up kiállítás a könyvtárakban

2025.05.06. 08:30
KÖZLEMÉNY - 2025. május 6. (kedd) 
 
 
 
 
 
Két tagkönyvtárban és az Olvasóteremben is érdekes tárlatok várják az oda betérőket. A Tolnai utcában Bencze Tamás gyűjteményének becses darabjait, a Széna téren pedig egyedi, kézműves termékeket csodálhatnak meg az érdeklődők. Az Oskola utcai Olvasóteremben pedig interaktív várostörténeti pop up kiállítás látható.
 
 
Májusban sem csak olvasnivalóért érdemes betérni a Vörösmarty Mihály Könyvtár tagkönyvtáraiba, hiszen három helyszínen érdekes kiállítás is várja az olvasókat.
 
 
A székesfehérváriak által ismert és kedvelt hagyományőrző, Bencze Tamás, az I. András Király Lovagrend nagymestere ad most ízelítőt fegyvergyűjteményéből a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai Utcai Tagkönyvtárában (Tolnai utca 30.). Az időszaki kiállítás címe: „Budavára a miénk!” – Fegyverek a szabadságharc idejéből.
 
 
A Széna Téri Tagkönyvtárban a hangulatos, székesfehérvári ajándékbolt, a Mazsola Műhely egyedi, kézműves termékeit ismerhetik meg az érdeklődők. Egy lelkes, kis csapat egy nemes missziót tűzött ki célul: szeretnék támogatni a magyar és helyi kézművesek munkáját, közelebb hozni az emberekhez azokat a termékeket, melyek még szívvel-lélekkel készülnek. Ismerjék meg Önök is a műhely kínálatát!
 
 
Az Olvasóteremben (Oskola utca 7.) Örökségünk: Budapest címmel látható pop up tárlat. Az interaktív várostörténeti kiállítás a Pest, Buda és Óbuda városok, valamint a Margitsziget egyesítésével 150 éve létrehozott új fővárost, valamint korabeli fényképek és dokumentumok segítségével annak fejlődését ismerteti.
 
 
A fegyver-, illetve a várostörténeti kiállítások május végéig, a Mazsola Műhely bemutatkozója pedig június 28-ig látogatható, az intézmények nyitvatartási idejében.
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.