Kibővült ingyenes sportolási lehetőségek Székesfehérváron – Futók Köre, Nyitott Tornatermek és nordic walking

2025.05.06. 12:30
KÖZLEMÉNY - 2025. május 6. (kedd)  
 
 
 
 
 
 
Bővültek ettől a héttől a díjmentesen igénybe vehető sportolási lehetőségek Székesfehérváron. A Székesfehérvári Futók Körének programja a keddi és a csütörtöki napok mellett szerdánként is elérhető az Alsóvárosi réten. Nyitott Tornatermek már hétvégenként is vannak, és minden városrészben – összesen 16 helyszínen – indulnak nordic walking foglalkozások.

 

A SZÉKESFEHÉRVÁRI FUTÓK KÖRE ÁLTAL SZERVEZETT INGYENES FOGLALKOZÁSOK kibővített programmal folytatódnak ettől a héttől, a Honvéd Szondi György Se Tömegsport Szakosztálya Együttműködésével. Az eddigi kettő mellett egy harmadik időpontban és helyszínen, azaz szerdánként az Alsóvárosi réten is lehet sportolni. A mozogni vágyók fokozatosan, egyéni adottságaik és igényeik szerint tanulhatnak meg igazán jól, hatékonyan futni, és ehhez kérhetik szakemberek javaslatát is.

 

A helyszínek és időpontok az alábbiak szerint alakulnak a 2025. június 26-ig tartó időszakban:

 

1.) A HALESZ LIGETBEN TALÁLHATÓ 1000 MÉTERES FUTÓKÖRÖN                               

 IDEJE: 2025. 05. 06. (KEDDTŐL) csak KEDDI NAPOKON 17:00-19:00 óráig

2.) AZ ALSÓVÁROSI RÉT SÉTÁNYAIN, A SZABADIDŐS PARK FOGADÓ ÉPÜLETÉTŐL

IDEJE: 2025. 05. 07. (SZERDÁTÓL) csak SZERDAI NAPOKON 15:00-17:00 óráig                    

 

3.) A PALOTAVÁROSI TAVAKNÁL LÉVŐ SPORTPARKBAN

IDEJE: 2025. 05. 08. (CSÜTÖRTÖKTŐL) csak CSÜTÖRTÖKI NAPOKON 17:00-19:00 óráig

 

 

A NYITOTT TORNATERMEK sorozat hétvégi foglalkozásokkal bővült: szombatonként és vasárnaponként teremlabdarúgásra és kosárlabdázásra, illetve szombatonként alakformáló női tornára van lehetőség.

A tekézés viszont átmenetileg szünetel a május 22. és június 7. közötti periódusban, mivel edzéslehetőséget kell biztosítani a Székesfehérváron megrendezésre kerülő Teke Világbajnokságon résztvevő versenyzők számára. A tekézést a Nyitott Tornatermek keretében május 9-én és 16-án, illetve június 13-án és 20-án, 17.00 és 20.00 óra között biztosítják négy pályán, az egész tekecsarnokban.

 

Szintén „újratöltve” folytatódnak a NORDIC WALKING foglalkozások hétfőtől. Az ingyenes program immár minden városrészben elérhető lesz, összesen 16 helyszínen az alábbiak szerint:

 

1.) TÓVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA főbejáratától

IDEJE: 2025. 05.05. (HÉTFŐTŐL) csak HÉTFŐI NAPOKON 14:30-15:30-ig

 

2.) SÓSTÓI  TANÖSVÉNYEN A SZÁRCSA UTCA felöli bejáratától

IDEJE: 2025. 05.05. (HÉTFŐTŐL) csak HÉTFŐI NAPOKON 16:00-17:00-ig

 

3.) ÖREGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ főbejáratától

IDEJE: 2025. 05.05. (HÉTFŐTŐL) csak HÉTFŐI NAPOKON 18:00-19:00-ig

 

4.) KÖFÉM RUGBY SPORTPÁLYÁN

IDEJE: 2025. 05.06. (KEDDTŐLL) csak KEDDI NAPOKON 10:00-11:00-ig

 

5.) ILLYÉS GYULA TÉRI PARK SÉTÁNYAIN

IDEJE: 2025. 05.06. (KEDDTŐLL) csak KEDDI NAPOKON 14:30-15:30-ig

 

6.) TOLNAI UTCA 41.  SZÁM ALATTI ISKOLA főbejáratától

IDEJE: 2025. 05.06. (KEDDTŐL) csak KEDDI NAPOKON 15:00-16:00-ig

 

7.) DEÁK FERENC TECHNIKUMTÓL a BÉKE TÉRI PARK SÉTÁNYAIN

IDEJE: 2025. 05.07. (SZERDÁTÓL) csak SZERDAI NAPOKON 14:45-15:45-ig

 

8.) ISTVÁN KIRÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA  főbejáratától

IDEJE: 2025. 05.07. (SZERDÁTÓL) csak SZERDAI NAPOKON 15:00-16:00-ig

 

9.) MAROSHEGYEN A VÁSÁRTÉREN

IDEJE: 2025. 05.07. (SZERDÁTÓL) csak SZERDAI NAPOKON 16:00-17:00-ig

 

10.) KISFALUDI KÖZÖSSÉGI HÁZ főbejáratától

IDEJE: 2025. 05.07. (SZERDÁTÓL) csak SZERDAI NAPOKON 17:00-18:00-ig

 

11.) ALSÓVÁROSI RÉTEN A SZABADIDŐS PARK FOGADÓ ÉPÜLETÉTŐL

IDEJE: 2025. 05.08. (CSÜTÖRTÖKTŐL) csak CSÜTÖRTÖKI NAPOKON 10:00-12:00-ig

 

12.) RÁCBÁNYA-TANÖSVÉNY SÉTÁNYAIN

IDEJE: 2025. 05.08. (CSÜTÖRTÖKTŐL) csak CSÜTÖRTÖKI NAPOKON 14:00-15:00-ig

 

13.) ZICHY  LIGETBEN A  ZENEPAVILONTÓL

IDEJE: 2025. 05.08. (CSÜTÖRTÖKTŐL) csak CSÜTÖRTÖKI NAPOKON 14:00-15:00-ig

 

14.) SZÉNA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA főbejáratától

IDEJE: 2025. 05.08. (CSÜTÖRTÖKTŐL) csak CSÜTÖRTÖKI NAPOKON 16:00 -17:00-ig

 

15.) HALESZ  LIGETBEN A KONDIGÉPEKTŐL

IDEJE: 2025. 05.08. (CSÜTÖRTÖKTŐL) csak CSÜTÖRTÖKI NAPOKON 17:00-18:00-ig

 

16.) FEKETEHEGY – SZÁRAZRÉTI  KÖZÖSSÉGI HÁZ UDVARÁN

IDEJE: 2025. 05.08. (PÉNTEKTŐL) csak PÉNTEKI NAPOKON 16:45-17:45-ig

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.