A hétvégén a halaké a főszerep – még lehet jelentkezni a főzőversenyre

2025.05.06. 12:00
KÖZLEMÉNY - 2025. május 6. (kedd) 
 
 
 
 
 
Idén is várja a vendégeket a Palotavárosi tavaknál a város egyik legnépszerűbb gasztronómiai eseménye, a X. Fehérvári Halünnep. A főzőversenyt, színpadi és családi programokat kínáló eseményt május 10-én, szombaton rendezi meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK), valamint a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége (Hofesz). A nap sztárvendége a Unique együttes lesz.
 
 
A 2013 óta létező, a kulináris élvezetek és a szórakoztatás mellett az egészséges halételek népszerűsítését is szolgáló népszerű program főzőversenyére május 7., szerdáig várják a jelentkezőket a Hofesz Pilinszky tér 1–2. szám alatt található irodájában – a résztvevők halászlevet vagy bármilyen más halételt készíthetnek a maguk és barátaik örömére. A versenyzők számára egy bográcsra való halat, tűzifát, tűztálcát, főzőhelyet, sörpadgarnitúrát és a Halünnep logójával ellátott kötényt biztosítanak a szervezők. A halételeket idén is zsűri – Pammimger Ede, a Királyi város ízmestere, dr. Almási Ferenc nyugalmazott tiszti főorvos, Nagy Attila, a Hofesz elnöke, Reviczky Gábor színművész és Zákonyi Botond író – értékeli, a legjobbakat a szervezők értékes ajándékokkal díjazzák.
 
 
Május 10-én, a Halünnep napján a reggeli órákban indulnak a programok a főzőversennyel, majd az ünnepélyes megnyitón a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar játszik. A színpadon ezután gyerekkoncertek, mesejáték és bűvész váltják egymást, a főzőverseny eredményhirdetése után a Quest utcazenekar játszik, az esemény zárásaként pedig a Unique együttes lép színpadra. Napközben a családokat halsimogató, kisállat-simogató, óriás halas játékpark, vándorjátszótér és kirakodóvásár is várja.
 
 
Kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvény esőnapja május 18., vasárnap.
 
 
 
Részletes program:
 
 
8.00–9.00 Regisztráció, halosztás
 
9.30–10.15 Ünnepélyes megnyitó a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar közreműködésével
 
10.15–11.00 Búgócsiga Zenede gyerekzenekar
 
11.15–12.00 A papucsszaggató királykisasszonyok – a Magyar Népmese Színház bábelőadása
 
13.00 A főzőverseny zsűrizésének kezdete
 
14.00–15.00 Zabszalma gyerekzenekar
 
15.30–16.15 Németh Gábor bűvész
 
16.30–16.45 Főzőverseny eredményhirdetése
 
17.00–18.00 Quest utcazenekar
 
18.15–19.00 Unique együttes
 
 
 
Egyéb programok 10.00-18.00 között: halsimogató, kisállat-simogató, óriás halas fajátékpark, Csupa-Csoda Vándorjátszótér, kirakodóvásár
 
 
 
A Fehérvári Halünneppel kapcsolatos részletes információk, a felhívások megtalálhatók a www.fehervariprogram.hu honlapon és az esemény közösségi oldalán: www.facebook.com/fehervarihalunnep
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.