Mély kötődéssel a városhoz, a földhöz és az emberekhez – a 90 esztendős Schlett János köszöntése

2025.05.06. 15:30
KÖZLEMÉNY - 2025. május 6. (kedd)
Galéria 
 
 
 
 
 
Schlett János 1935-ben született Székesfehérváron, egy földműves család második gyermekeként. A család az Olaj utcában élt, ahol a szülői ház ma is áll és ahol János bácsi ma is él. Tősgyökeres fehérváriként egész életét itt töltötte, mély kötődéssel a városhoz, a földhöz és az emberekhez.
 
 
Schlett János fiatal korában élénk, társaságkedvelő fiú volt, különösen imádott kártyázni – legfőképp ’zsírozni’ –, amit baráti körben szívesen űzött. Nemcsak a szerencsében volt tehetséges, a szíve is jó irányba húzta, amikor a felsővárosi bálon megismerte élete párját, Cser-Palkovics Máriát. 1959-ben házasodtak össze, és példás, szeretetteljes életet éltek együtt.
 
 
Két gyermekük született, egy fiú és egy lány, akik tisztelettel és szeretettel viszik tovább szüleik örökségét. János bácsi különösen büszke az unokáira – összesen öt van belőlük –, valamint három dédunokájára, és már izgatottan várja a negyedik érkezését, aki pár napon belül megszületik.
 
 
Egész életében hűséges maradt egyetlen munkahelyéhez. A MÁVAUT-nál kezdte, majd az Alba Volán kötelékében dolgozott 35 éven át, egészen nyugdíjazásáig. Bár a cég neve változott az idők során, neki mindig ugyanaz maradt: a munka, amit szeretett és a közösség, amelyhez tartozott. Gyakran idézi egyik kedvenc mondását: „Boldog ember az, aki szeret dolgozni.” Ő pedig valóban boldog ember volt, mert minden nap örömmel végezte feladatát a 14-es autóbuszjáraton.
 
 
Ma, 90 évesen is az Olaj utcában él – ott, ahol született. Otthona nem csupán egy ház, hanem egy életút szimbóluma. Schlett János a város élő története, egy példamutató ember, akinek élete tisztességről, hűségről, szeretetről és családi összetartásról szól.
 
Az ünnepeltet Székesfehérvár városa nevében Deák Lajosné önkormányzati képviselő köszöntötte, átadva a miniszterelnöki gratuláló emléklapot.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.