2025.05.08. 11:06
Májusban is nyitott kapukkal várják az óvodásokat és kisiskolásokat a Tálos Edit Alapítvány Zeneovi foglakozásai. Hétfőn és pénteken délután énekelhetnek, táncolhatnak, zenélhetnek együtt kicsik és nagyok.
Két időpontban, két helyszínen várja zeneovis foglalkozásokra a gyereket a Tálos Edit Alapítvány. Hétfőnként 16 órától a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI épületében Melinda nénivel énekelhetnek és játszhatnak a gyerekek. Péntekenként Anna néni és Janó bácsi a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tánccal, énekkel, hangszerekkel és sok-sok népijátékkal 16.30 órától várja az óvodás és kisiskolás gyerekeket, családokat. Május 9-én, pénteken Cserta Balázs lesz a vendég, aki a fúvós hangszerek világát tárja fel.
Ebben a hónapban pótolják a Szent György-napi mulatságot is. A május 31-én, szombaton 10 órakor kezdődő eseményen Juhász Imre juhász mesél a pásztoréletről, majd Mihály György különleges hangszereket szólaltat meg. Berki Lilla, Cserta Balázs és Kneifel György Szent György-napi énekeket és zenét játszik. A rézfúvós és vonós Tücsökzenekarok minikoncertet adnak. Az ügyeskezűek Sárszegi Brigittával kézműveskedhetnek, míg Bergerné Szőnyi Annával, Varró Jánossal és Berger Tamással népi játékokat tanulhatnak kicsik és nagyok.
- Vége -