Forgalomkorlátozások a Tour de Hongrie ideje alatt

2025.05.08. 14:02
KÖZLEMÉNY - 2025. május 8. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 
A 100 éves Tour de Hongrie május 17-én érkezik Székesfehérvárra, az ötnapos kerékpáros körverseny negyedik szakasza zárul majd városunkban. A mezőny Zámoly felől érkezik és a Belvárost megkerülve, a Budai úton végighaladva érkezik a MET Arénához szombaton délután. A verseny útvonalán forgalomkorlátozásokra, időszakos útlezárásokra kell számítani!
 
Május 17-én, szombaton – a verseny szervezői szerint – előreláthatóan 15.27 perckor érkezik a Tour de Hongrie – Magyar Kerékpáros Körverseny Székesfehérvárra. A negyedik szakasz befutóvárosában időszakos forgalomkorlátozásokkal kell számolniuk a közlekedőknek: a kerékpárosok Zámoly felől érkeznek, így a Mészáros Lázár utca – Havranek utca – Dózsa György utca – Zichy liget – Mátyás király körút – Palotai út – Budai út szakaszt lezárják 15.20 és 16 óra között. Ezen az útvonalon már reggel 8 órától tilos lesz megállni!
 
Fontos, hogy a mezőny érkezése idejére ütemezett lezárás idején az érintett útvonalakon a keresztirányú közlekedés is tiltott lesz mind gépjárművel, mind gyalogosan!
 
A szombati sportesemény miatt az Alba Ipari Park egyes útjain is forgalomkorlátozásra kell számítani, mivel e terület nemcsak befutóként, hanem az utánpótlásverseny helyszíneként is szolgál. Így május 16-án, pénteken 18 órától május 17-én, szombaton 21 óráig tilos lesz megállni a Rozmaring utcában, amelyet szombaton 5 és 21 óra között teljesen lezárnak majd. A Palánkai utca – Kamilla utca – Levendula utca szombaton 11.30 órától 17 óráig lesz lezárva a forgalom elől. A 24-es és a 37-es autóbuszok 12.30-13.20, valamint 15-17 óra között nem közlekednek ezen a területen.
 
 
 A szervezők tájékoztatása szerint a verseny útvonalának zárási ideje tájékoztató jellegű, függ attól, hogy a kerékpáros versenymezőny hogyan és mikor érkezik majd be Székesfehérvárra. Érdemes a szombat délutáni időszakra előre tervezni, az úti célok megközelítéséhez kerülő útvonalat keresni. Mindenkit arra kérnek, tartsa be a forgalom irányításában résztevők utasítását és vigyázzon a kerékpárosok épségére. Arra bíztatnak mindenkit, hogy a verseny útvonala mellett szurkoljanak, vagy kövessék élőben az eseményt az M4 Sporton!
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.