- Éppen 15 évvel ezelőtt, 2010 tavaszán vállalta el a civil szervezet vezetését.

 

Hogyan kapcsolódott be a munkába?

 

- Nyugdíjba készülő, aktív óvodavezető voltam még, amikor Láng Hugóné Rózsika, az ARNYE akkori elnöke megkeresett azzal kéréssel, lenne-e kedvem, energiám vállalni az elnöki tisztséget. Örömmel mondtam igent, hiszen világéletemben közösségben, közösségért dolgoztam, és tudtam azt is, a munkával töltött éveket követően új célokat kell találnom. 2009 nyarán elköszöntem a legkisebb korosztálytól és szeptembertől már a Városház tér 2. szám alatti irodában, az egyesület akkori zsongó központjában kezdtem ismerkedni a szerteágazó feladatokkal. A következő év tavaszán Rózsika átadta nekem a stafétát, ezzel együtt közel kéttucat klub programjának, a Szolgáltatóház feladatainak és a szociális látogatók munkájának koordinálását. Szerencsére volt segítségem! Az ötfős elnökségben tapasztalt és frissen választott tagok is helyet kaptak, akikkel gördülékenyen ment a munka.

 

- A korosztályokat figyelembe véve azért ez egy hirtelen váltás lehetett…

 

- Örömmel vállaltam. A mögöttem álló évtizedek során sokféle korosztállyal dolgoztam együtt, tapasztalataimat jól tudtam kamatoztatni. Egész életemben pedagógus pályára készültem, ezért mentem a Teleki gimnáziumban, majd Pécsre felvételiztem biológia-földrajz szakra, ahová húszszoros túljelentkezés volt, így helyhiány miatt elutasítottak. Munkára jelentkeztem a járási hivatalnál, ahonnan először Kislángra irányítottak, majd a megyét bejárva jó néhány iskolában dolgoztam helyettesítőként. Kemény időszak volt, hiszen pár hónapja még az iskolapadban ültem, majd a katedrán találtam magam. Megpróbáltam legjobb tudásom szerint nevelni, oktatni a rám bízott gyerekeket. Jó visszajelzés volt a diákoktól, hogy már az első pillanattól kezdve figyeltek rám, együttműködtek velem. A végső döntést, hogy az álmaimat ne adjam fel, egy tanfelügyelőtől kaptam, aki megerősített abban: ez az én utam!

 

- Meddig tartott ez az időszak?

 

- Két éven át vándoroltam a megyében, találkoztam sokféle emberrel. Közben megismertem a leendő férjemet, akinek az édesanyja óvónő, az édesapja gyermekotthonban nevelőtanár volt. Mint ahogy szüleimtől, tőlük is nagyon sok biztatást kaptam. Végül megvalósítottam a terveimet, és munka mellett megszereztem az óvónői diplomát. Mindenütt találkoztam nehézségekkel, örömökkel, megoldandó feladatokkal, de tudom, ez volt az én utam. A megszerezett tapasztalatokat aztán óvónőként, a Belvárosi Óvoda vezetőjeként, majd az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnökeként is kamatoztatni tudtam.

 

- Egy szerteágazó, jól kiépített rendszert vett át 2010-ben. Hogyan épült fel akkor az egyesület?

 

- Beszéljünk először is a szervezetről, amelynek alapját a klubok adják. A városrészi és szakmai alapon szervezett kis egységek 20 és – volt, hogy – 100 fő közötti létszámmal működtek. Ezek a baráti társaságok heti, kétheti rendszerességgel találkoztak, megünnepelték a név- és születésnaposokat, kirándulásokat szerveztek. Bekapcsolódva a város életébe, részt vettek kulturális, sport és egészségmegőrző rendezvényeken egyaránt.

 

Fontos feladat volt a nyugdíjasok részére nyújtott jogsegély-szolgáltatás, amelyet évente mintegy 70-80 esetben vettek igénybe, a kérdések általában adás-vétellel, örökösödéssel, végrendelettel kapcsolatosak voltak. A klubok programjai mellett működött a szociális látogatói hálózat, amelyben önkénteseink vállalták, hogy heti rendszerességgel látogatnak olyan sorstársakat, akik idősek, már nem nagyon tudnak otthonról kimozdulni, családjuk távol van, így az apróbb ügyek elintézése (kisebb bevásárlás, gyógyszerkiváltás) mellett a legfontosabb dolog volt, hogy beszélgettek és meghallgatták őket. Úgy vélem, a kortárs kapcsolatok ápolása, a találkozások, a közös programok, az együtt átélt élmények, az egymásra odafigyelés mind-mind lelki feltöltődést ad. Ez pedig jó hatással van a szépkorúak fizikai állapotára, szellemi frissességére.

 

- Az elmúlt 15 évben számos újítás/felújítás is történt. Melyek voltak ezek?

 

- Nagy öröm volt számunkra, hogy a város támogatásának köszönhetően új központi irodában dolgozhat a vezetőség, intézhetik ügyeiket a klubok vezetői. Megújult a Lövölde úti Nyugdíjas Szolgáltatóház is. A nyílászárók cseréje és a teljes fűtési rendszer korszerűsítése mellett számos új eszközzel szerelték fel. A szépen kialakított kerthelyiség számos közösségi programnak adott otthont. Ami még újdonság volt – és a klubok nagyon lelkesen csatlakoztak –, az a Szent István Emlékévben indult szellemi vetélkedősorozat. Tíz éven át minden évben készültek a kétfordulós megmérettetésre, amelynek döntőjében a legjobbak mérték össze tudásukat Árpád-házi királyaink életéről, uralkodásáról, Székesfehérvár történelméről. Az egyesület ezt a vetélkedőt Szent László városába, Nagyváradra is elvitte, és határon túli kapcsolatainkat egy lengyel nyugdíjas szervezettel is gazdagítottuk az évek során.

 

- Másfél évtized mind egy ember, mind egy szervezet életében hosszú idő. Sok minden változott, gondolok itt a nyugdíjasok újabb generációira, igényeikre, a társadalmi elvárásokra, és nem hagyhatjuk ki a világjárvány okozta „sérüléseket” sem.

 

- Sok minden történt, ez így van. Változnak az emberek, változnak az igények. A változás tempóját a Covid is felerősítette. Ott, akkor a közösség megtartása volt a cél, majd ezt követően a közösségi élet újraépítése. Úgy vélem, a mi egyesületünk a lehetőségekhez képest jól vizsgázott. A bajban nem hagytuk egymást egyedül, telefonon, e-mail-en tartottuk a kapcsolatot. A neheze inkább ez után következett... Időseink közül sokan már nem indultak újra el, hogy közösségben töltsenek néhány órát hetente. Azoknak, akik pedig ebben az időszakban lettek nyugdíjasok, nem tudtuk megmutatni az egyesület nyújtotta lehetőségeket. Ez vezetett ahhoz, hogy csökkent a taglétszám, a klubok száma, de szerencsére a kitartó, erőt adó tagság újra mozgásba lendült. Én és velem együtt az elnökség tagjai – Fejes Rudolf, Gérusz Gabriella, Pálinkás Lajosné és Szabó Miklósné – úgy véltük, hogy ehhez már egy fiatalabb generációra lesz szükség a vezetésben. Szép kort megélve, a munkával töltött több mint hatvan év után szeretnék még a családommal tölteni minél több időt, az unokáim sikereinek örülni, - ahogy egészségem engedi - a virágaimat gondozni, részt venni a város rendezvényein. Szeretnék én is „csak” nyugdíjas lenni!

 

 

 

Az ARNYE elmúlt 15 évéről készült fotóválogatás letölthető a Galériából.