Négy díjra várják a székesfehérváriak javaslatait július 28-ig

2025.07.25. 08:30
KÖZLEMÉNY - 2025. július 25. (péntek)  
 
 
 
 

 

Idén nyáron is várják a székesfehérvári polgárok ajánlásait négy városi díjjal kapcsolatban. A megbecsülés és a tisztelet kifejezésére a zenei munkásságával, a Nemzeti Emlékhely megőrzésével, valamint karitatív, illetve a gazdasági téren végzett tevékenységével kitűnő személyekre, illetve közösségekre 2025. július 28-ig lehet javaslatot tenni.

Székesfehérvár Önkormányzata kitüntető címek, díjak, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.

Idén is folytatódik az a hagyomány, hogy városunk lakossága javaslatot tehet négy jeles elismerés  adományozásával kapcsolatban:

„Fricsay Richárd Zenei Díj”

A „Fricsay Richárd Zenei Díj” a Székesfehérvár zenei életében több éven keresztül kifejtett kiemelkedő zenei munkásságával maradandót alkotó székesfehérvári zenetanárnak, karnagynak, zenei előadóművésznek, zenepedagógusnak, együttesnek vagy közösségnek adományozható. Évente egy „Fricsay Richárd Zenei Díj” adományozható.

„Érdy János Emlékérem”

Az „Érdy János Emlékérem” annak a természetes személynek, közösségnek, csoportnak vagy szervezetnek adományozható, aki vagy amely a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében kiemelkedő munkát végzett. Évente egy „Érdy János Emlékérem” adományozható.

 

„Pro Caritate Albae Regiae” díj

„Pro Caritate Albae Regiae” díj annak a természetes személynek, közösségnek, csoportnak vagy szervezetnek adományozható, aki vagy amely a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja, az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése vagy az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett. Évente egy „Pro Caritate Albae Regiae” díj adományozható.

 

„Székesfehérvár Gazdaságáért” díj

A „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj annak a természetes személynek adományozható, aki elismert, köztiszteletben álló személy és tevékenységével hozzájárul Székesfehérvár gazdasági életének fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.  A díj annak a szakmai közösségnek, csoportnak vagy szervezetnek is adományozható, amelynek tagjai a fenti feltételeknek megfelelnek. Évente egy „Székesfehérvár Gazdaságáért” díj adományozható.

Az elismerések adományozására bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet, melyet 2025. július 28. napjáig írásban kell benyújtani Székesfehérvár polgármesteréhez.

A javaslatnak tartalmaznia kell:

a)       az önkormányzati díj megnevezését, amely adományozására vonatkozik a javaslat,

b)       a javaslattevő nevét,

c)        a díj adományozására javasolt személy, közösség nevét, elérhetőségét, valamint tevékenységének részletes méltatását.

 

A javaslatok benyújtása:

a)      Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. szám alatti épület portáján kihelyezett irattartóban történő elhelyezéssel, vagy

b)     postai úton - 2025. július 28. napjáig történő beérkezéssel - az alábbi címre:

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodája

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.

 

Kérik, hogy javaslattevők a borítékra írják rá a kitüntetés elnevezését!

 

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:
img0

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.