Ezen a napon a Székesfehérvári Egyházmegye Steiner Fülöp néhai püspökre emlékezik halálának 125. évfordulója alkalmából. 16.30 órakor a Püspöki Palotában emlékülés kezdődik, melyet Spányi Antal megyés püspök nyit meg, Mózessy Gergely, a Püspöki Levéltár igazgatója előadást tart Steiner Fülöp örökségéről, majd könyvbemutató következik. 18.00 órától a Szent István-székesegyházban szentmisét tartanak a néhai püspök tiszteletére. Ferenc József 1890. január 4-én nevezte ki székesfehérvári püspöknek Steiner Fülöpöt, a Szentszék június 26-án erősítette meg a döntést. Szeptember 8-án szentelte fel Simor János prímás, a székét hat nappal később foglalta el.
Hétfőn kezdődnek a nagykoncertek a Zichy színpadon: 20.30 órakor a Magna Cum Laude zenekar lép a közönség elé.
A Székesfehérvári Királyi Napok teljes időtartama alatt 10.00 és 20.00 óra között ingyenesen látogatható a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert, az Osszárium és Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont. Ez utóbbi kiállítóhelyen nézhetik meg az érdeklődők az “Örvendezz királyi város!” – Szent István és városa a filatéliában című időszaki bélyegkiállítást is.



