2025.08.11. 15:30
Kezdődik a Szent István köré szervezett programsorozat egyik leglátványosabb eleme, a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál. A házigazda albások ezúttal Kanadát, Kolumbiát és Macedóniát látják vendégül, újra lesz nyitó felvonulás a Belvárosban és gála a Zichy színpadon. A Nemzeti Emlékhely, benne az Osszáriummal, és a Múzeum Látogatótóközpontja, valamint a Nyitott Városháza továbbra is várja a látogatókat, és megkóstolható a Damniczki Cukrászda ünnepi fagylaltja is.
Augusztus 12-én, kedden 18.15 órakor indul a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitó felvonulása az Alba Regia Táncegyüttessel és vendégeivel, Kanadával, Kolumbiával és Macedóniával. A menet a Városház tértől a Fő utcán át a Zichy-színpadig halad majd, ahol 19.00 órakor kezdődik a parádés nyitó gála.
Este hagyományosan a Malom utcai Táncházban folytatódik a program, ahol 21.30 órától Kanada lesz az első folkest főszereplője, 22.45 órától Kolumbia varázsol tüzes hangulatú latin partyt, majd éjféltől a Galiba zenekar fészermuzsikával zárja az első nap programját. A Táncházas programok belépődíjasak, jegyek itt kaphatóak: https://jegy.artefolk.hu/#musorlista
20.30 órakor a Bartók Béla téri Kertmoziban az Égen-földön Natacha című vígjátékot vetítik, még vannak szabad helyek, belépőket itt lehet váltani:
A Székesfehérvári Királyi Napok teljes időtartama alatt 10.00 és 20.00 óra között ingyenesen látogatható a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert, az Osszárium és a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont. Ez utóbbi kiállítóhelyen nézhetik meg az érdeklődők az “Örvendezz királyi város!” – Szent István és városa a filatéliában című időszaki bélyegkiállítást, valamint Hager Ritta, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett textiltervező, ipar- és gobelinművész VIA LUCIS – Belső fény című tárlatát. Ez utóbbi kiállítás ihlette Damniczki Balázs cukrászmestert a VIA LUCIS nevű fagylalt elkészítésére, amely a Királyi Napok ideje alatt is megkóstolható a Damniczki Cukrászdában.
10.00 és 19.00 óra között továbbra is várja vendégeit a Nyitott Városháza, melynek emeleti folyosóján látható a Szent Korona, az Országalma és a koronázási kard hiteles másolata. 20.30 és 24.00 óra között pedig ünnepi fényfestés díszíti Fehérvár legfontosabb középületének falait.



