2025.08.21. 13:00
Hétfőn orvosi vizsgálatok vártak a nyáron komoly változásokon átesett kosarasokra, majd a Gáz utcában folytatódott a munka. A magyar válogatottbeli kötelezettsége után csatlakozik a felkészüléshez Vojvoda Dávid, Pongó Marcell és Filipovics Stefan, míg az új vezetőedző, a cseh válogatott asszisztensedzőjeként is dolgozó Lluis Riera Martí az Európa-bajnokságot követően kapcsolódik be a munkába.
Hétfő óta újra pattog a labda a Gáz utcában. Az Alba Fehérvár kosarasai a szokásos orvosi vizsgálatokkal indították a hetet, majd megkezdték a felkészülést a következő szezonra. A csalódást keltő előző idény után – csak 8-ik lett az Alba – több változás is történt a szakmai stábban és a játékoskeretben. A korábbi vezetőedző, Alejandro Zubillaga sportigazgatóként folytatja, míg a vezetőedzői székbe a komoly pedigrével rendelkező, szintén spanyol Lluis Riera Martí került. A korábban a spanyol élvonalbeli Juventut Badalona másodedzőjeként is dolgozó, jelenleg a cseh válogatott asszisztensedzőjeként is tevékenykedő szakember az Európa-bajnokság után érkezik Székesfehérvárra. A klub a fiatalok képzését is új alapokra helyezte, nyártól a korábbi Alba-edző és volt női szövetségi kapitány, Székely Norbert irányít az utánpótlásban.
A tavalyi légiósok közül távozott Lester Medford, Tyler Thomas és Jeriah Horne, a magyarok közül máshol folytatja Kass Balázs, Filipovity Márkó, Fazekas Máté és Krivacevics Márkó.
A nyári erősítésekre nem lehet panasz: a csapatkapitány Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított, további két évig biztosan marad Székesfehérváron. Centerposztra visszatért az atletikus Omenaka Godwin, és érkezett a Honvédtól Filipovics Stefan. Sikerült visszacsábítani a 2021 és 2023 között már az Albában pattogtató irányítót, Pongó Marcellt a Falcóból, továbbá Takács Martin is hazatért Zalaegerszegről.
Az idegenlégiósok közül a közönségkedvenc magasember Isaiah Philmore szerződést hosszabbított, érkezett Angliából a remek triplázó hírében álló Tanner Stuckman, a tavalyi ZTE egyik legjobbja, az amerikai bedobó Isaiah Bigelow, illetve a korábban Sopronban és Pakson is szerepelt irányító, a kanadai-marokkói Yasiin Joseph.
Az Alba Fehérvár első felkészülési mérkőzését augusztus 30-án, a St. Pölten ellen játssza hazai pályán, zárt kapuk mögött. A további menetrend a következő:
2025. szeptember 6. (szombat) Kaposvári KK–Alba Fehérvár
2025. szeptember 12–13. (péntek-szombat) – Morgen Ferdinánd Emléktorna (Paks)
Szeptember 12. (péntek) Alba Fehérvár–Basket Brno (cseh) 16 óra
Szeptember 13. (szombat) Bronzmérkőzés 16 óra, döntő: 18.30
2025. szeptember 17. (szerda) Szeged–Alba Fehérvár 18 óra
2025. szeptember 20. (szombat) Alba Fehérvár–Atomerőmű SE 17 óra



