2025.08.26. 09:30
Augusztus 27-én alkotással egybekötött, művészetterápiás elemekkel átszőtt, önismereti foglalkozást tartanak Hager Ritta VIA LUCIS – Belső fény című kiállításán, Szabóné Szűts Angéla művészetterapeuta vezetésével.
„Bogozzuk ki együtt!” mottóval augusztus 27-én, szerdán, 14 és 17 óra között Szabóné Szűts Angéla művészetterápiás elemekkel átszőtt, önismereti foglalkozást tart Hager Ritta VIA LUCIS – Belső fény című kiállításán, a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban.
Feladatok vagy vágyak? Kötelesség vagy választás? Megfelelés vagy belső késztetés? Mi vezet? Merre megy az utam? – az érdeklődők ezekre a kérdésekre kereshetik a választ és bogozhatják ki együtt az összekuszálódott szálakat Hager Ritta textiltervező iparművész alkotásainak a segítségével.
A 3x45 perces program tartalmaz egy közös beszélgetést, majd a kiállítás bejárását a bennünk felmerülő kérdésekre választ keresve, amit egy szabad festés követ. A foglalkozáson való részvétel a kiállításra megváltott érvényes jeggyel vehető igénybe, és előzetesen a szuts.angela@szikm.hu email címen kell regisztrálni. A megadott időpontokon kívül, előre egyeztetett, egyéni időpontokban is igényelhető a program.
Minden további információ ITT elérhető.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!



