2025.09.02. 15:32
Régi-új előadásokkal várják a nézőket az Igézőben az ősz első hónapjában. A Szabad Színház társulatával szeptemberben a nézők hajóra szállva utazhatnak korokon át, terveket szőhetnek lakásátalakításról a Mesteremberek segítségével, megtudhatják, mi kergeti az idegösszeomlás szélére a férfiakat, és a vasárnapi matinékon kalandozhatnak a mesék világában.
A fiatalabb és az idősebb korosztálynak egyaránt kínál programokat az Igéző a szeptemberben induló új évadban. Péntek esténként a felnőtt nézők válogathatnak az előadások között. Szeptember 5-én, az Ultonia 18 órakor indul utasaival a Fő utcai játszóhelyről, hogy menet közben a Szabad Színház társulata elmeséljen egy kikötői legendát. Szeptember 12-én 19 órától a Mesteremberek tanulságos története elevenedik meg eltűnt lépcsőkkel, késve érkező szakikkal, egyre inkább borzolt idegállapotban élő házaspárral. Szeptember 19-én 19 órától három férfi kerül az idegösszeomlás szélére. Az addig vezető utat ismerhetik meg a nézők a Pánik című darabból. Szeptember 20-án az S.K. Társulat vendégjátékában látható Molnár Ferenc Üvegcipő című keserédes vígjátéka.
A gyerekeknek szóló vasárnapi matinékban két bábjáték és egy mesejáték szerepel a szeptemberi műsorban. Szeptember 14-én 11 órától a Bogárka-Land mesejátékot láthatja az aprónép a Szabad Színház előadásában. Szeptember 21-én Ács Tamás mese bábjátékával hívja kalandozni a gyerekeket a Zöld manó szigetére, míg szeptember 28-án a Meseerdő Bábszínház A furfangos kiskutya történtét meséli el az Igézőben.
Jegyeket igényelni az előadásokra az @Igézőnek küldött Messenger üzenetben, vagy vásárolni személyesen hétköznap 14.00-19.00 között lehet. További információ a +36 30 696 0526 telefonszámon kérhető.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!



