Nyílt nappal indítja új évadát a Balett Színház szombaton

2025.09.04. 08:34
KÖZLEMÉNY - 2025. szeptember 4. (csütörtök) 
 
 
 
 
 

Szeptember 1-jével a tanév mellett indul az új évad városunk kulturális intézményeiben is. Különleges élményben lesz része azoknak, aki ellátogatnak a Székesfehérvári Balett Színház nyílt napjára. Szeptember 6-án, szombaton 10 órától Jeanne Solan, a világhírű balettmesternő interaktív klasszikus balettgyakorlatot tart, amelybe nemcsak a társulat, hanem a közönség is bepillanthat.
 
A Székesfehérvári Balett Színház nyílt nappal indítja a 2025/2026-os évadot szeptember 6-án. A különleges eseményre szeretettel várják a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődőket, akik szeretnének betekintést nyerni a kulisszák mögé. Szeptember 6-án, szombaton 10 órától a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat táncművészeivel és Jeanne Solan balettmesternővel.
 
 
A tervezett program szerint 9.45 órától fogadják a vendégeket, majd 10 órakor kezdődik egy bemutató balettgyakorlat a társulat táncművészeivel. 11 órától interaktív balettgyakorlat Jeanne Solan vendégbalettmesterrel, illetve a közönség bevonásával, majd ezt követően egy rövid részletet láthatnak az érdeklődők a TESTBESZÉD című produkcióból.
 
 
A programnak a Székesfehérvári Balett Színház próbaterme ad otthont. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, de a részvételhez regisztráció szükséges, hiszen a helyek korlátozott számban érhetők el. Jelentkezni szeptember 5-én, pénteken 16 óráig az alábbi űrlap kitöltésével lehet:
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.