2025.09.17. 10:30
Böndörödjünk idén is együtt! – hangzik a hagyományos szüreti mulatság hívó szava. Így lesz ez idén is, a maroshegyieket és minden kedves vendéget szeretettel várnak a szeptember 20-án, szombaton megrendezésre kerülő XVII. Maroshegyi Böndörödőre. A helyszín ismét a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár, valamint az intézmény előtti M. Tóth István tér lesz, a részvétel ingyenes.
A programok 10.00 órától kezdődnek, egész nap lesz kosaras körhinta, népi játszótér, hangszersimogató, többféle kézműves foglalkozás, könyvszüret, azaz régi könyvek vására, szüreti pecsétgyűjtő játék és szőlőpréselés mustkóstolással. 12.00-18.00 óra között hagyományőrző faművesek tartanak foglalkozásokat, 14.00 és 18.00 óra között pedig lovagolhatnak is a gyerekek.
A színpadon szintén 10.00 órakor kezdődnek a produkciók, fellépnek a Maroshegyi Óvodába járó gyerekeket, a Szent Kristóf Ház fiataljai, majd a Táncsics Mihály Általános Iskola tanulói, a folytatásban pedig a Gárdonyi Géza Művelődési Házban tevékenykedő művészeti csoportok mutatják be produkcióikat a színpadon. 14.00 órakor a Kékvirág Trió, míg 17.00 órától a Starvoice Band ad koncertet, a kettő között pedig a Gólyalábas Kompánia szórakoztatja a résztvevőket. A művelődési ház épületében hagyományosan a Szent Kristóf Ház gondozottjainak képzőművészeti kiállítását láthatják a betérők.
A részletes program a Gárdonyi Géza Művelődési Ház Facebook oldalán és honlapján is megtalálható. A részvétel ingyenes, szeretettel várnak mindenkit!