Alzheimer szakmai napot rendeznek pénteken a Papi Otthonban

2025.09.17. 08:30
KÖZLEMÉNY - 2025. szeptember  17. (szerda) 
 
 
 

 

Szeptember 21-én van az Alzheimer Világnapja. Az alkalomhoz kapcsolódóan szakmai napot rendeznek szeptember 19-én, pénteken a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában, Székesfehérváron. A számos szakmai előadást magában foglaló program szenior örömtánccal zárul a Belvárosban. A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt várnak!

Az Alzheimer Világnap célja felhívni a figyelmet az Alzheimer-kór és más demenciák terjedésére, a betegségekkel kapcsolatos tévhitek eloszlatására és a betegséggel élők körülményeinek javítására.

Szeptember 19-én, pénteken a világnaphoz kapcsolódóan szerveznek szakmai napot a KSZ Országos Papi Otthonában. A rendezvény 9.30 órakor sajtótájékoztatóval és köszöntőkkel kezdődik, majd szakmai előadások következnek Szabados Slezák Brigitta, Bertáné Szőrös Mária telephelyvezető, dr. Juhász Ferenc nyugállományú rendőr alezredes és Szabóné Kozma Szilvia dietetikus tolmácsolásában. 11.30 órakor a demencia fejlesztési lehetőségeiről hallhatnak beszámolót a résztvevők. 11.45 órakor gyógytornász előadás és bemutatóval folytatódik a program, végül 13.00 órakor közös sétával és a Városház téren szenior örömtánccal zárul a program.

A programokra szeretettel várnak minden érintettet, családtagot, érdeklődőt!

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.