Nagyszabású kiállítást tervez az Árpád-házat követő királyi dinasztiákról Székesfehérvár – erről is egyeztettek a 2038-as Munkacsoport tagjai

2025.09.16. 19:53
KÖZLEMÉNY  - 2025. szeptember 16. (kedd)
 
 
 
 
 
 
 
Kedden késő délután, stílszerűen a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban találkoztak a 2038-as Szent István Emlékévet előkészítő Munkacsoport tagjai. Ülésükön a közelmúlt eseményei mellett az elkövetkező időszak terveivel is foglalkoztak. Ezek közül kiemelkedik egy nagyszabású, nemzetközi kitekintésű tárlat megvalósítása, amelyen az Árpád-házat követő – székesfehérvári kötődésekben is bővelkedő – királyi dinasztiák tárgyi és szellemi emlékeit szeretnék bemutatni. Ehhez a kulturális kormányzat segítségét is kéri majd a város.
 
A 2038-as Szent István Emlékévet előkészítő Munkacsoport legutóbbi ülésén is több témával foglalkozott. Először a közelmúlt eseményeit összegezték: Vargha Tamás országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes beszámolt arról az összefogásról, amelynek célja, hogy Töss-i Boldog Erzsébet Zürichben őrzött síremlékének díszes fedőköve Svájcból hazatérhessen Székesfehérvárra. Többezer aláírás gyűlt össze, több ország polgárai támogatják a kezdeményezést, amelyről a tárgyalások Vargha Tamás vezetésével tovább folytatódnak.
 
 
Dr. Belényesy Károly és dr. Vizi László Tamás az augusztusban Székesfehérváron megrendezett Mohács 500 konferenciáról adott összegzést, amelyen a különböző tudományágak legmagasabb szintű képviselői tartottak előadást városunkban. A szakmai fórum anyagairól készült felvételek Youtube-on már elérhetőek, és 2026 nyarára egy könyv is megszülethet ennek nyomán. Ez lesz az első kötet, ami a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft. gondozásában, a Szent István Emlékévre készülve napvilágot lát majd.
 
 
Szintén a Székesfehérvári Királyi Napok keretében valósult meg az Árpád-házi történetek első előadása, amelyet fiatalok bevonásával Matuz János rendezett. A sorozat célja: a történelmi kutatásokra épülő anyagokat a színház eszközeivel bemutatni, úgy, hogy az a mai fiatalság számára is befogadható legyen.
 
 
Egyedülálló, nemzetközi kitekintésű tárlat megvalósítását tervezi Székesfehérvár, amely az Árpád-házat követő és hazánk történetét a török korig bemutató időszakot ölel majd fel királyi dinasztiákat, nagyszerű uralkodókat bemutatva, akik sokat tettek Magyarország fennmaradásáért és fejlődéséért. Dr. Belényesy Károly, a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az eddig összeállított műtárgylistában – a hazai reprezentatív emlékanyag mellett – további hét országból jelentős, a korszak magyar uralkodóihoz köthető műtárgyak kölcsönzését célozták meg. A grandiózus kiállítás megvalósításában a kulturális kormányzat együttműködését is kéri Székesfehérvár városa.
 
 
„A 14. századtól a 16. század derekáig – a Károly Róbert uralkodásától Szapolyai János haláláig – tartó időszakból válogatott, kiemelkedő kultúr- és művészettörténeti jelentőségű műtárgyak egyszerre reprezentálják a Székesfehérváron koronázott, illetve ide eltemetett uralkodók személyét, és egyben az adott korszak művészetét, a királyi udvar pompáját és jelentőségét. A tárgyak segítségével tanítani szeretnénk, mesélni a magyar és az európai történelem jelentős alakjairól, történelemformáló személyekről, eseményekről, királyi legendákról és legendás királyokról a Királyok Városában. Szeretnénk bemutatni, hogy a köztörténeti jelentőségén túl, milyen kiemelkedő esemény volt – az Anjouk, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás, vagy éppen a Jagellók – számára a Szent István sírjának közelében történt koronázás és a szent uralkodó sírja közelében történt temetkezés, azaz a „a sírtól, a sírig tartó”, szimbolikus út, amelyet ezen uralkodók és dinasztiák többsége valójában bejárt.” – emelte ki dr. Belényesy Károly. Olyan erős üzenetet fogalmaznának meg, ami eljut a mai fehérváriakhoz és minden magyar emberhez. Magyarországon eddig ritkán, vagy egyáltalán nem látott relikviákat szeretnének az időszaki kiállításra Székesfehérvárra hozni, az élményt pedig a modern technika adta lehetőségekkel megelevenedő események, épületek és az edukáció szándéka teszik majd teljessé.
 
 
„Ez a tárlat nagyságrendjében és komplexitásában a 3 évvel ezelőtti, Árpádokat bemutató kiállítással legalábbis egyenértékű lesz. Az előkészítés a mai nappal elkezdődik.” – fogalmazta meg a munkacsoport ülés kapcsán közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
 
 
Mint elhangzott, az ülésnek otthont adó Szent István Király Múzeum is több kiállítás tervét megfogalmazta, ezek a Nagy Lajos születésének közelgő 700. évfordulója kapcsán megrendezhető tárlatról is beszélt Pokrovenszki Krisztián főigazgató.
 
 
Egy korábban már többször felmerült kérdést is szeretne felkarolni a Munkacsoport: a belvárosi tűzfalak tematikus, Fehérvár történelméhez kapcsolódó dekorálását, festését szeretnék támogatni, az erre vonatkozó ötleteket, erről a következő ülésen egyeztetnek majd.
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.