Ünnepeljük együtt a Fehérvár Rugby Club 40. születésnapját szombaton!

2025.09.18. 08:30
KÖZLEMÉNY - 2025. szeptember 18. (csütörtök)
 
 
 
 
 
Az 1985-ben alapított Fehérvár Rugby Club szeptember 20-án egész napos programsorozattal ünnepli jubileumát. Reggel 9 órakor utánpótlástornával indul a nap, majd a Vadkanok férfi csapata játszik bajnoki mérkőzést, végül az FRC öregfiúi csapnak össze. Az esemény fővédnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester.
 
A tradicionális székesfehérvári egyesületet 1985. szeptember 15-én alapították, ekkor honosodott meg városunkban a rögbi. Egy évvel később már Fehérvár Áruház SE néven vitte a célba a labdát a piros-kék színeket viselő csapat. A klub 1995-ben felvette a máig használt Fehérvár Rugby Club nevet. Otthonának, a legendás Köfém pályának az öltözőjében büszkén díszelgő vadkan után címerállatot is kapó klub úttörőnek számít, hiszen az országban elsőként alakított ki saját utánpótlásnevelő rendszert 1990-ben, majd szintén elsőként indított el női csapatot 2000-ben. 1999 óta a fehérvári iskolákkal is szoros a Fehérvár Rugby Club kapcsolata, a tanintézményekben rendszeresek a rögbi edzések. Az előző szezonban a férfi csapata friss feljutóként az NB I. 6. helyén végzett, míg a nők a 7-es bajnokságban a harmadik helyet kaparintották meg. Az egyesület büszke rá, hogy a válogatottba is ad játékosokat; két férfi és egy női sportolójuk szerepel a felnőtt válogatottban, emellett három női utánpótlásjátékos is bekerült a korosztályos válogatottak keretébe.
 
A Fehérvár Rugby Club szeptember 20-án, szombaton reggel 9 órától kezdődő programsorozattal ünnepli 40. születésnapját. A nap utánpótlástornával indul, ahol a jövő legtehetségesebb játékosai mérik össze tudásukat, majd 14 órától a Vadkanok férfi csapata bajnoki mérkőzésen fogadja a Szegedi Gorillák együttesét. A mérkőzés után az esemény fővédnöke, dr. Cser-Palkovics András mond ünnepi köszöntőt, zárásképp pedig az FRC öregfiúi csapnak össze egy gálamérkőzés keretében.
 
A büfékben a kicsik és nagyok is találhatnak maguknak harapnivalót – hogy teljes legyen a szurkolói élmény, az ételről a csákvári Faló büfé, az italokról pedig a fehérvári Hübris sörfőzde gondoskodik.
 
A teljes szeptember 20-i program:
9.00 – 13.00-ig utánpótlástorna
14.00 - Fehérvár Rugby Club – Szegedi Gorillák NB I-es bajnoki mérkőzés
16.00 - az esemény fővédnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntője
16.30 - az ünnepi torta felszelése
17.00 - öregfiúk gálamérkőzés
 
A rögbisek sok szeretettel várnak minden szurkolót és érdeklődőt a szombati ünnepi programokra!
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.