2025.09.19. 12:51
A hagyományokhoz hűen, katonai tiszteletadás mellett emlékeznek meg Székesfehérvár 1601-es, török uralom alóli ideiglenes felszabadításáról szeptember 19-én. A Prohászka ligetben pénteken 14 órakor kezdődő ünnepségen Váczi Márk történész idézi fel az egykoron történteket, majd a Hungarikum együttes hagyományőrző műsorával folytatódik a program. A megemlékezés koszorúzással zárul Wathay Ferenc vicekapitány szobránál. A szervező Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület szeretettel várja a megemlékezőket.
A Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület 2011 óta évről évre megemlékezik névadójáról, a végvári vitézről, aki 1602-ben Székesfehérvár alkapitánya volt. A négyszázötvenhét éve született Wathay Ferenc – egykori vicekapitány – nevéhez kötődik Székesfehérvár 1601-es visszafoglalása a törököktől.
Az ünnepség katonai tiszteletadás mellett szeptember 19-én, pénteken 14 órakor kezdődik a Prohászka ligetben. Zenés műsort ad a Hungarikum együttes, majd Váczi Márk történész mond megemlékező beszédet. Az ünnepség koszorúzással zárul.
Minden emlékezőt szeretettel várnak a szervezők.



