„Közel” címmel unikális gitárkoncertre vár az Egyházmegyei Múzeum Látogatóközpontja

2025.09.25. 11:30
KÖZLEMÉNY - 2025. szeptember 25. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
Palotai Csaba Franciaországban élő gitárművész és Hock Ernő basszusgitáros koncertjére várják az érdeklődőket szeptember 26-án, pénteken 19.00 órától a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Látogatóközpontjában
 
 
 
Unikális koncertélményben lehet része azoknak, akik részt vesznek a „Közel” című gitáresten a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum Lakatos utca 7. alatti Látogatóközpontjában, ahol Palotai Csaba és Hock Ernő ad közös koncertet.
 
 
Palotai Csaba Budapesten született, de régóta Franciaországban élő magyar gitárművész. Három évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatója volt, majd a párizsi Konzervatórium jazz és improvizatív zene szakán diplomázott. Számtalan zenei projektben vett és vesz részt vezetőként, illetve aktív tagként. A műfajok széles skálája a jazztől a rockon át egészen az experimentális produkciókig terjed, például John Parish csapatával, a Playing Carverrel is készített felvételt, de még filmzenét is komponált. Idén ősszel a második szólólemeze jön ki, ami zeneileg az első egyenes folytatása, ennek bemutatására érkezik Magyarországra szeptember végén.
 
 
Hock Ernő gyakorlatilag mindenkivel játszott, aki a hazai jazz élvonalában van. A teljesség igénye nélkül: Szabados György, Ágoston Béla, Mezei Szilárd, Dresch Mihály, Grencsó István együtteseiben bőgőzött, és a The Qualitons, a Jü, a Zuboly, a Mabon Dawud Republic, a Decolonize Your Mind Society zenekarokban basszusgitározik. Nemzetközi téren is szerepelt már igazán komoly muzsikusokkal, például Charles Gaylelel, Chris Potterrel, Axel Dörnerrel, Rudi Mahallal, Jean Paul Bourellyvel. Nagy örömmel fogadta a felkérést, azonnal igent mondott a Palotai Csabával közös koncertre, amelyre jegyek itt vásárolhatók.
 
 
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a koncertre!
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.