Székesfehérvár tiszteletbeli polgárát, Jorma Virtanent köszöntötték a Városházán

2025.09.29. 12:32
KÖZLEMÉNY  - 2025. szeptember 29. (hétfő)
 
 
 
 
 

A kultúra, a sport, az oktatás ezer szállal köti össze Székesfehérvárt és a finnországi Kemit. A testvérvárosi kapcsolatnak hamarosan, 2027-ben a 70. évfordulóját ünnepelhetjük. A civil szervezetek, művészeti együttesek mellett az oktatási intézmények, a Sampo Székesfehérvári Finnbarátok Köre és a két város evangélikus gyülekezetei között is szoros kapcsolat alakult ki az elmúlt évtizedek alatt. Ennek egyik tevékeny részese volt Jorma Virtanen, Kemi korábbi polgármestere is. Székesfehérvár tiszteletbeli polgárát 80. születésnapja alkalmából köszöntötték a Városházán hétfőn.
 
Jókívánságai kíséretében Polgármesteri ezüst emlékéremmel köszöntötte a ma 80. születésnapját ünneplő Jorma Virtanent Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András és Mészáros Attila alpolgármester a Városházán fogadta a finn testvérvárosból érkezett egykori városvezetőt, aki több évtizeden át tevékenyen részt vállalt Székesfehérvár és Kemi testvérvárosi kapcsolatainak erősítésében.
  
A találkozón az ünnepelt felidézte, a ’70-es évek második felében járt először városunkban, amely már akkor is szép volt, és emlékezetes maradt az a szívélyes fogadtatás, amelyben részük volt. Később számos alkalommal megfordult itt, és a hivatalos találkozók mellett barátságok is születtek. Bár 15 éve nyugdíjba ment, ma is naprakészen követi városa mindennapjait, kihívásait, sikereit. Ezekről érdeklődött Székesfehérvár tekintetében is. A városházi fogadáson szó volt a gazdasági változások helyi hatásairól, a közösségi közlekedésről, a kultúráról és a sportról egyaránt. Örömét fejezte ki, hogy a testvérvárosi kapcsolat, köszönhetően a szoros civil köteléknek, a mai napig él, és remélhetőleg mindig lesznek olyan – ahogy nevezte – „lángoszlopok”, akik szívükön viselik ennek sorsát.
  
Jorma Virtanen elmesélte azt is, igen aktívan tölti székesfehérvári útját, hiszen a barátokkal és ismerősökkel való találkozás mellett megnézte a múzeum 150 éves történetét bemutató tárlatot, találkozott a Sampo Székesfehérvári Finnbarátok Köre tagjaival, egy kiadós séta során felkereste a Csónakázó-tó partján azt a horgonyt, melyet finn testvérvárosától, Kemitől kapott Székesfehérvár. A városházi látogatást követően a program a MET Arénában folytatódott, de a következő két napban színházi előadás és Bory-vár látogatás is szerepel a naptárában.
  
A köszöntésen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.