In memoriam Csanády László Sámuel (1981 – 2025)

2025.09.30. 11:58
KÖZLEMÉNY - 2025. szeptember 30. (kedd) 
 
 
 
 
 

Szomorú kötelességünknek eleget téve adunk tájékoztatást arról, hogy ismét fájdalmas veszteség érte fehérvári közösségünket. 44 esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Csanády László Sámuel, aki 2010 óta a Polgármesteri Hivatal munkatársa volt kabinetvezetőként, majd főtanácsadóként és a közelmúltig vezette a Properis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft-t.
 
 
Székesfehérváron született 1981. január 6-án, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban folytatott tanulmányait követően a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanári képesítést, majd 2020-ban kultúratörténész MA diplomát szerzett. Fiatal kora óta komoly érdeklődéssel fordult a zsidó kultúra és vallás felé, ismereteit 2022-től az Országos Rabbiképző — Zsidó Egyetem Doktori Iskolájában mélyíthette tovább, miközben a Hallgatói Önkormányzat elnökeként is segítette az intézményben tanulókat. Doktori tanulmányai során az Amerikai Egyesült Államok szefárd irodalomtörténetével foglalkozott, különös tekintettel Emma Lazarus munkásságára. 2023 őszétől óraadóként a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Vallástudományi Tanszékén is oktatott.
 
Csanády László Sámuel lokálpatrióta volt, szülővárosa iránti elkötelezettsége már fiatal kora óta meghatározta nemcsak munkáját, hanem egész életét is. Az Önkormányzatot és a városvezetést segítve vett részt abban a város- és közösségépítő munkában, amely egy történelmi fővároshoz méltó, mégis modern, 21. századi térségközpont fejlődését szolgálta. Várospolitikusi feladatai mellett kiemelt kötelékeket igyekezett építeni a vallási közösségek és a város között, hogy a történelmi egyházak és a helyi zsidó hitközség is szerves része lehessen Székesfehérvárnak, hogy mindenki megtalálhassa hangját és feladatát. Fontos szerepet játszott abban, hogy városunk a magyar kongresszusi, haladó mozgalom (a későbbi neológia) meghatározó bástyája volt, és hogy Székesfehérvár Közgyűlése – a hitéleti tevékenységet erősítve – segítette, hogy ismét rabbi teljesíthessen szolgálatot városunkban.
 
Új feladatként érkezett életébe 2019-ben a Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft., melynek küldetésével azonosulva vett részt annak kialakításában. Szeretett városának fejlődését a tudományos kutatásokkal és a fiatalok számára jövőképet adni tudó közeg megteremtésével is segítette. A Covid-19 okozta pandémiás veszélyhelyzetben is igyekezett kivenni a részét a munkából, például felmérést készíttetett a Székesfehérvár életét befolyásoló, a vírus okozta társadalmi és gazdasági hatásokról.
 
Csanády László Sámuelt a Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. saját halottjának tekinti. Székesfehérvár városa és vezetői osztoznak családja, szerettei fájdalmában. Emlékét megőrizzük!
 
 
A megemlékezéshez felhasználható fotó letölthető a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.