2025.10.09. 09:30
Az október 12-én, vasárnap 18 órakor kezdődő emlékülésen az előadások mellett bemutatják a Mohácsy Károly tiszteletére készült kötetet is, majd az egykori tanítványok és kollégák kerekasztal-beszélgetésen elevenítik fel Jávor Ottó és Mohácsy Károly életét és munkásságát.
Október 12-én, vasárnap 18 órától emlékműsorral tiszteleg a száz esztendeje született Jávor Ottó és Mohácsy Károly munkássága előtt a Vörösmarty Társaság. A megnyitó után három előadást is meghallgathatnak az érdeklődők, majd bemutatják a Mohácsy Károly tiszteletére készült kötetet is, melyről a szerkesztő, Kuncze Magdolna mesél. A programot kerekasztal-beszélgetés zárja, az egykori tanítványok és kollégák – többek között Szikora János, P. Maklári Éva és Szabó Magdolna – elevenítik fel Jávor Ottó és Mohácsy Károly életét és munkásságát.
Jávor Ottó író, műfordító, pedagógus 1925-ben született Székesfehérváron. A középiskolát városunkban végezte, az Ybl Gimnáziumban. Magyar és német szakos tanárként az egyetem elvégzése után a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban tanított. A Vörösmarty Társaság volt elnöke, Székesfehérvár posztumusz díszpolgára 1995-ben hunyt el. Tiszteletére az evangélikus templom melletti park az ő nevét viseli.
Dr. Mohácsy Károly városunk tudós-tanára szintén 1925-ben született az Esztergom megyei Tokodaltárón. 1949-től tanított Székesfehérváron gimnáziumi tanárként, egészen nyugdíjazásáig. Országos ismertséget és elismerést tankönyvei szereztek számára, melyeken keresztül sok százezer középiskolást vezetett be a magyar és világirodalom rejtelmeibe, szerettette meg velük a humán műveltséget. Székesfehérvár díszpolgára 2008-ban, 83 esztendős korában hunyt el.
Időpont és helyszín: október 12. (vasárnap) 18.00, Vörösmarty Társaság klubhelyisége (Kossuth utca 14.)
A részletes program:
18.00 – Megnyitó
Az emlékülést megnyitja és a beszélgetéseket moderálja Sebők Melinda irodalomtörténész, a Vörösmarty Társaság elnöke
18.00 – 18.30 Előadások
Váczi Márk: Székesfehérvári helytörténeti vonatkozások Jávor Ottó írásaiban
P. Maklári Éva: Mohácsy Károly írásai Jávor Ottóról
Sebők Melinda: Mohácsy Károly irodalomszemlélete tankönyvei tükrében
18.30 – 19.00 - Kötetbemutató
A Mohácsy Károly tiszteletére készült kötet bemutatása az emlékkönyv szerkesztőjével, Kuncze Magdolnával.
19.00 – 19.30 – Kerekasztalbeszélgetés
Egykori tanítványok és kollégák emlékezése. A beszélgetésben részt vesz többek között: Szikora János, P. Maklári Éva és Szabó Magdolna
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.



