Filharmónia orgonabérlet – három különleges koncert Székesfehérváron

2025.10.15. 13:30
KÖZLEMÉNY - 2025. október 15. (szerda) 
 
 
 
 
 
Új bérlettel kedveskedik Székesfehérvár zeneértő közönségének a Filharmónia Magyarország: a Szent István-székesegyház orgonája mellett hegedű és énekszó varázsol különleges hangulatot a templomtérbe. Az első koncertet október 21-én tartják.
 
A Filharmónia Magyarország, az ország legnagyobb komolyzenei koncertszervezőjének székesfehérvári zenekari bérletei évek óta teltházasak, ám most egy új bérlettel készültek a hűséges fehérvári közönségnek: a 2025/2026-os évadban egy orgonabérlet megvásárlására is van lehetőség, amelynek három koncertjén a Szent István-székesegyház orgonájának hangja mellett az egyik fellépésen a hegedű szól, a másikon az énekhang, a harmadikon pedig a pillanat ihlető ereje, az improvizáció adja majd az est különlegességét.
 
 
Az első koncertet, amelyet október 21-én, kedden 19.30 órától tartanak, illethetnénk az „ellentétek találkozása” jelzővel is, hiszen a monumentális orgona több méteres sípokkal, többszáz billentyűvel és regiszterrel a mindössze néhány húros, kis méretű, mégis tengernyi virtuóz lehetőséget rejtő hegedűvel „beszélget”. Az egyikben ott lehelnek az egyházi zene évszázadai, a másikban a szimfonikus irodalom minden szépsége. Ez a két nagypresztízsű, egész műfajokat meghatározó hangszer most összetalálkozik, és egy közös koncerten együtt szólalnak meg Tóka Ágoston és Kelemen Gáspár tolmácsolásában.
 
 
2026. március 25-én Pálúr János, a Budapest Fasori Református Templom orgonistája tart koncertet a Szent István-székesegyházban: a szűkebben vett bibliai teremtéstörténetet veszi alapul, és gondolatai orgonán szólalnak meg. A mű viszont nem egy utolsó hangig előre eltervezett alkotás, hanem egy improvizáció, tehát annak is szerepe van a végleges zene kialakulásában, hogy az orgona és a pillanat hangulata mire inspirálja majd az orgonistát. Szó szerint teremtés.
 
 
A bérlet utolsó koncertjét 2026. április 21-én tartják majd Székesfehérváron. A koncerten Ducza Nóra énekművész és Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész nemcsak barokk szerzők műveit adja elő, hanem későbbi korok, sőt modern szerzők alkotásai is hallhatóak lesznek, illetve Kovács Szilárd Ferenc minden bizonnyal zeneszerzőként is bemutatkozik majd.
 
 
Az orgonabérlet már megvásárolható a Filharmónia honlapján, a szervezők mindenkit szeretettel várnak a remények szerint izgalmas koncertekre.
 
 
 
                                                                             - Vége -
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.