Indul a Felfedezők évada! – egyetemisták is kérdezhetik a zeneszerzőt

2025.10.15. 14:10
KÖZLEMÉNY - 2025. október 15. (szerda) 
 
 
 
 
 
Izgalmas együttműködés kezdődött A közös hang jegyében az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az Óbudai Egyetem között: Az idei tanévben az ARSO három koncertes Egyetemi bérletet hozott létre, amelynek második alkalmán, október 16-án, csütörtökön a zenekar székházába látogatnak el a fiatal zenekedvelők a Kérdezd a zeneszerzőt! első koncertjére. Az egyetemistákon túl mindenki más is válthat még jegyet az előadásra!
 
Indul a Felfedezők évada, a zenekedvelők ismét kérdezhetik a zeneszerzőket! A csütörtöki nyitókoncerten, a Párbeszédek című hangversenyen a közönség a magyar és az európai zeneszerzés különböző generációinak alkotásaival ismerkedhet meg, a zenekar szólistáinak közreműködésével. A magyar szimfonikus zenei életben egyedülálló kezdeményezés kurátora és házigazdája Dobri Dániel, Artisjus- és Istvánffy Benedek-díjas zeneszerző, több nemzetközi zeneszerzőverseny díjazottja, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője. A csütörtöki koncertre az egyetemisták mellé még válthatóak jegyek ezen a linken.
 
 
Műsor:
 
David Philip Hefti: Fünf Concertini (részletek) – Ilosfai Csenge hegedű, Csonka Emil brácsa, Kárász András cselló
Horváth Balázs: quasi ciaccona metrica – Pálfalvi Tamás trombita
Olsvay Endre: Sinphon – Menyhárt Eszter altfuvola
Tihanyi László: Két képzeletbeli párbeszéd
Zombola Péter: Epitaphium
 
 
A Kérdezd a zeneszerzőt! az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel koprodukcióban valósul meg.
 
 
 
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az izgalmas zenei utazásra.
 
 
 
 
 
 
                                                                              - Vége -
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.