Október közepén jórészt idegenben lépnek pályára sportcsapataink

2025.10.16. 13:32
KÖZLEMÉNY - 2025. október 16. (csütörtök)
 
 
 
 
A Videoton FC Fehérvár Soroksárra, a Hydro Fehérvár AV19 Tirolba látogat – ahol két meccset is játszik, míg a FEHA19 Debrecenbe utazik. A DKKA női kosarasai Cegléden játszanak. Hazai pályán szoríthatunk az Alba Fehérvár kosarasainak, akik a Kaposvári KK-t fogadják és a Kodolányi-Feketehegy SE futsalosainak, akik a Környe SE ellen lépnek pályára. Kedden pedig a MÁV Előre Foxconn csapata Bajnokok Ligája-selejtezőt játszik a MET Arénában.
 
Az október 17-18-i hétvégén javarészt idegenben lépnek pályára sportcsapataink.
 
 
Labdarúgás
 
A remek eredményt hozott világbajnoki selejtezők után folytatódik az NB II-es pontvadászat – a Videoton FC Fehérvár október 19-én, vasárnap 17 órától Soroksáron igyekszik gyarapítani pontjai számát. A héten újabb két fiatal tehetséggel kötött profi szerződést a klub: az egyaránt 2007-es születésű Nagy Dániel és Borsi Péter is hosszútávra elkötelezte magát a Vidihez.
 
 
Jégkorong
 
Hokisainkra is idegenbeli fellépések várnak a hétvégén. Az eddig roppant kétarcú, de legutóbb a bajnok Red Bull Salzburgot szenzációs meccsen legyőző Hydro Fehérvár AV19 Tirolba utazik; október 17-én, pénteken 19.15-től Innsbruckban, október 18-án, szombaton 19.45-től Bolzanóban játszanak Kiss Dávid tanítványai.
 
A FEHA19 Debrecenbe utazik, Tokaji Viktor együttese október 17-én, pénteken 18.30-tól a DEAC együtteséhez látogat.
 
 
Kosárlabda
 
Az Alba Fehérvár férfi kosarasai október 18-án, szombaton 18 órától a frissen feljutott Kaposvári KK-t fogadják az Alba Regia Sportcsarnokban. Dzunics Braniszlav ezúttal ellenfélként tér vissza Székesfehérvárra, hiszen a korábbi Alba-sikerkovács jelenleg a somogyiak vezetőedzője.
 
A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia női NBI/A-csoportos együttese október 18-án, szombaton Cegléden játssza következő bajnokiját.
 
 
Röplabda
 
A MÁV Előre Foxconn férfi röplabdázói gőzerővel készülnek a Bajnokok Ligája-selejtezőre, melyet a spanyol Las Palmas Guaguas ellen vívnak október 21-én, kedden 18 órától a MET Arénában. Jegyek online még kaphatók.
 
A MÁV Előre Foxconn női röplabdázói október 22-én, szerdán 18 órakor Békéscsabán próbálják begyűjteni újabb győzelmüket.
 
 
Futsal
 
Az NB IIII-as bajnokságot két győzelemmel kezdő Kodolányi-Feketehegy SE futsalcsapata október 20-án, hétfőn 20.30-kor a Környe SE-t fogadja a Köfém Sportcsarnokban. A belépés a csapat összes hazai mérkőzésére ingyenes.
 
 
A teljes hétvégi-hételeji hazai program:
Október 18. (szombat) Alba Fehérvár – Kaposvári KK 18.00 (Alba Regia Sportcsarnok)
Október 20. (hétfő) Kodolányi-Feketehegy SE – Környe SE 20.30 (Köfém Sportcsarnok)
Október 21. (kedd) MÁV Előre Foxconn - Las Palmas Guaguas 18.00 (MET Aréna)
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.