Kiállítás nyílik a Kondor Béla műveihez kapcsolódó rajzpályázat alkotásaiból

2025.10.20. 08:30
KÖZLEMÉNY - 2025. október 20. (hétfő) 
 
 
 
 
 
Az Új Magyar Képtárban nyílik kiállítás október 21-én a Kondor Kör 50 éves jubileumi kiállítássorozatának részeként. A tárlaton a rajzpályázatra érkezett műveket nézhetik meg az érdeklődők.
 
Schrenk Rita Anna és Szűts Angéla, a Kondor Kör vezetői nyitják meg október 21-én 15.00 órakor az Új Magyar Képtárban a Szent István Király Múzeum és a Kondor Kör által közösen szervezett kiállítást. A tárlat a Kondor Kör 50 éves jubileumi kiállítássorozatának negyedik tárlata, amelyen a Kondor Béla műveihez kapcsolódó, diákoknak szóló rajzpályázatra beérkezett alkotásokat nézhetik meg az érdeklődők.
 
 
A megnyitón közreműködnek a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Áchim Laura, Kovács Enikő, Szabó-Nagy Csenge, Varga Eszter. Felkészítő tanárok: Beleznai-Csaba Ágnes és Bergerné Szőnyi Anna.
 
 
A zsűri tagjai Pinke Miklós képzőművész, a Kondor Kör korábbi vezetője és Varga Gábor Farkas grafikusművész. A kiállítás 2025. november 30-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható, a szervezők minden művészetkedvelőt szeretettel várnak!
 
 
 
 
                                                                           - Vége -
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.