Az egyetlen megmaradt magyar gyártású Messerschmitt 109-es feltárása – Magó Károly előadása a legendás vadászrepülőgép felkutatásáról és kiemeléséről

2025.11.04. 09:30
KÖZLEMÉNY - 2025. november 4. (kedd)
 
 
 
 
 
A második világháborúban lezuhant, majd Balatonakarattya térségében megtalált magyar gyártású Messerschmitt 109-es vadászrepülőgép feltárásáról tart előadást november 5-én 17 órakor Magó Károly zászlós az MNL Fejér Vármegyei Levéltárában.
 
A Messerschmitt 109-est 2023 októberében emelték ki a Balatonból. A második világháborús vadászrepülőgép különlegessége, hogy jelenleg ez az egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt, amely a haza védelmében harcolt, így kiemelt jelentőségű ipar- és hadtörténeti emlék, kiemelése pedig egyike a hazai katonai búvárszolgálat által a víz alatti kulturális örökség védelme érdekében kifejtett eddigi legkiemelkedőbb teljesítményeknek.
 
A történelmi vonatkozásokat Magó Károly zászlós, a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója, hadtörténész tárta fel. Az ő munkája alapján tudható, hogy a „Piros Tizenkettes” az 1941. június 6-án kötött magyar-német államközi szerződés alapján épült Győrben és 1944. július 2-án indult el végzetes bevetésére. Nemcsak a gép, hanem a pilótája tragikus sorsa is jól dokumentált – ezekről és további érdekességekről tart előadást november 5-én 17 órakor Magó Károly az MNL Fejér Vármegyei Levéltárban.
 
Időpont és helyszín: november 5. (szerda) 17.00; MNL Fejér Vármegyei Levéltár (Szent István tér 2-3.)
 
 
A belépés díjtalan, a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt egy izgalmas időutazásra!
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.