2025.10.27. 14:00
Minden eddiginél nagyobb feladat vár az öt meccs óta veretlen Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapatára, szerdán 18 órától a bajnoki cím egyik nagy esélyese, az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeskedik a Köfém Sportcsarnokban.
Továbbra is remek formának örvend az Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapata. A székesfehérvári lányok ugyan a DVSC elleni hazai vereséggel indították a szezont, azóta viszont mind az öt mérkőzésüket megnyerték. A sikerszéria még szeptember közepén, a NEKA otthonában aratott magabiztos, 31-18-as győzelemmel kezdődött, amit három hátrányból megfordított meccs követett: a Szombathelyt a Köfémben 25-24-re, a Mosonmagyaróvárt idegenben 27-25-re, míg a Kisvárdát ugyancsak hazai pályán 23-22-re múlta felül Suzana Lazovic együttese. Ezután következett a Vác elleni összecsapás, akiket 2014 szeptembere óta nem sikerült legyűrni idegenben – most ez is összejött; az Alba koncentrált játékkal és kemény védekezéssel, végig vezetve meglepte papíron esélyesebbnek tartott ellenfelét és az idény egyik legnagyobb különbségű győzelmét aratva, 29-23-ra győzött.
A sikerkovács vezetőedző, Suzana Lazovic így értékelt: „Nagyon büszke vagyok a lányaimra, mert ez az ő győzelmük. A mérkőzés elején még nem volt jó a védekezésünk, de az első félidő második felében már minden összeállt. Boldog vagyok, hogy itt tudtunk nyerni.”
Az ötmeccses győzelmi szériának köszönhetően az Alba a tabella 5. helyéről várja a folytatást, ami egyáltalán nem lesz könnyű: október 29-én, szerdán 18 órától a bajnoki cím egyik esélyese, az FTC-Rail Cargo látogat a Köfém Sportcsarnokba.
A Bajnokok Ligájában is egyre jobb formába lendülő ferencvárosiak a győri vereségüket leszámítva mind a hat meccsüket megnyerték a bajnokságban és most is esélyesként érkeznek Székesfehérvárra. Ám az elmúlt hetek kiváló eredményeinek köszönhetően az Alba önbizalommal telve várhatja az újabb kihívást.
Október 29. (szerda), Köfém Sportcsarnok
Alba Fehérvár KC – FTC-Rail Cargo Hungária 18.00
Jegyeket a mérkőzés napján lehet vásárolni a Köfém Sportcsarnokban (készpénzes és bankkártyás fizetés is lehetséges). A pénztár másfél órával a meccs kezdete előtt nyit.
A teljes árú jegy 3700 Ft-ba, a nyugdíjas tikett 3200 Ft-ba, míg a diákjegy 3000 Ft-ba kerül. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes.
Legyünk minél többen a Köfémben és szurkoljunk együtt a lányoknak! Hajrá, Alba!



