Riválisok vagy barátok? – Mozart és Salieri művei csendülnek fel a szimfonikusok Halottak-napi koncertjén

2025.10.29. 12:30
KÖZLEMÉNY - 2025. október 29. (szerda)
 
 
 
 
 
 

Idén is megrendezi hagyományos Halottak-napi hangversenyét az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Szent István-székesegyházban november 4-én, kedden 19.30 órakor kezdődő eseményen különleges, ritkán hallott remekművek csendülnek fel. A koncertet Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy dirigálja, míg az ARSO kiváló énekművészekkel és kórusokkal egészül ki.

A Halottak-napi hangverseny újra az egyházzene repertoárjának ritkán hallható kincseit kínálja a közönségnek. A műsor Wolfgang Amadeus Mozart és Antonio Salieri állítólagos rivalizálásának történetét dolgozza fel. A klasszikus zene históriájának egyik legsötétebb, Milos Forman zseniális Amadeus-filmje által széles körben ismertté vált, a tényekkel ugyanakkor hadilábon álló fejezete ez arról, ahogy a középszerű tehetség – jelentéktelenségét felismerve s azt elviselni nem tudva – tehetetlen dühében a zseni életére tör.  melynek során a középszerű tehetség, olasz zeneszerző – a jelentéktelenségét felismerve és azt elviselni nem tudva – tehetetlen dühében a zseni vetélytársának életére tört.

A 2025/26-os Ünnepi sorozat nyitókoncertjén azonban nem vetélytársakkal, hanem két – egymással egyébként szívélyes viszonyban álló – zeneszerzővel, pompás egyházzenei alkotásaikkal és az emberi gyarlóságokon felülemelkedő muzsikával találkozhatnak a zenebarátok. Mozart intim templomi szonátáit Salieri 1804-ben komponált Requiemje követi, a komponista halálának 200. évfordulójára emlékezve. Az előadás során Tillai Csilla, Dévényi Judit, Csapó József és Najbauer Lóránt énekművészek, valamint az Alba Regia Vegyes Kar, az Ars Musica Kórus, a Primavera Kórus és a Clara Voce Vegyeskar csatlakoznak az Alba Regia Szimfonikus Zenekarhoz. Az est dirigense Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy lesz.

Jegyek még kaphatóak a https://arso.jegy.hu/ oldalon vagy a Zenekar színházi jegyirodájában.

 

 

 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.